Rétvári Bence: Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit

Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti – mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az m1 Ma reggel című műsorában.

Rétvári

 

Rétvári Bence kiemelte, a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik minden területét a gyermekvédelemnek. Azt mondta, az a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.

Az első nap ellenőrzött körülmények közötti tesztelésből áll, a második napon pedig egyéni és csoportos gyakorlatokon kell részt venniük a vezetőknek – tette hozzá az államtitkár. Úgy fogalmazott, a csoportos gyakorlat részeként konfliktushelyzetbe kerül a vezető, aminek megoldását ötven különböző szempont alapján vizsgálják.     

Rétvári Bence elmondta, a kétnapos vizsgálat alapján készítik el a szakemberek az első elemzést számos szempontot figyelembe véve. A harmadik fázisban pszichológiai mélyinterjút készítenek az érintetettekkel – fogalmazott az államtitkár.

Leszögezte,

a vizsgálatnak sok síkja van, így a felmerülő problémákat külön is tudják vizsgálni. Nem kockáztathatunk, a gyermekeket védenie kell ezeknek az intézményeknek”

– nyilatkozta.     

A stúdióbeszélgetésben elhangzott, 530 intézményben indult soron kívüli vizsgálat, beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is. Ennek kapcsán Rétvári Bence azt mondta, a márciusban és áprilisban zajló vizsgálatok arra koncentrálnak, hogy ha volt korábban ki nem derült gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés, az „most bukjon ki”.     

Emeljük ki nagyon gyorsan és küldjük börtönbe azokat, akik pedofil hajlamuk miatt mentek be ezekbe az intézményekbe, és így próbáltak gyermekek közelébe kerülni"

– nyilatkozta az államtitkár. Hozzátette, ilyen nem történhet meg, „pedofiloknak nincs kegyelem”, és azonnal büntetőeljárást kell ellenük indítani.     

Rétvári Bence ugyanebben a témában a Kossuth rádió reggeli műsorában azt mondta, az elmúlt tíz évben arra törekedtek, hogy a gyermekvédelemben több forrás álljon rendelkezésre.

Kiemelte, amikor ezt a területet átvették, éves szinten 40 milliárd forintot fordított az állam gyermekvédelemre, ma ez az összeg 127 milliárd forint. Hozzátette, a szigorúbb büntetőeljárások is eredményre vezettek, hiszen 2010 óta nyolcszorosára nőtt a börtönbe küldött pedofilok száma. Az államtitkár leszögezte, még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény szigorítása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!