Schanda Tamás: Már csaknem 110 ezer nyelvvizsgamentes diploma kiosztására került sor

Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően - jelentette be közösségimédia-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára

Schanda Tamás emlékeztetett: azért döntöttek tavasszal a korábban előírt követelmények időszakos eltörlése mellett, mert a koronavírus-járvány idején nemcsak az emberek egészségét és életét, de a gazdaságot, a magyar emberek megélhetését is védeni kell.

„A változtatásnak köszönhetően az érintett fiatalok jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerültek, hiszen olyan állásokat is megpályázhattak, amelyeket a diplomájuk kézhezvétele előtt nem. A munkáltatók pedig így is biztosak lehetnek abban, hogy megfelelő szaktudással rendelkeznek a jelentkezők, hiszen a záróvizsgát letették, bizonyították, hogy elsajátították a szükséges ismereteket” – mutatott rá az államtitkár.

Kitért arra: a gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat

A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez – közölte Schanda Tamás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!