Schanda Tamás: A teremtett világ megvédése kiemelkedően fontos feladat

A teremtett világ megvédése kiemelkedően fontos feladat, ezért is hirdették meg tavaly júliusban Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv részeként a Tisztítsuk meg az országot! projektet – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára szombaton, a Környezetvédelmi világnap alkalmából Facebook-oldalán.

Schanda Tamás ismertette, a projekt az illegális hulladéklerakók felszámolását tűzte ki célul,

sikerességét pedig az mutatja, hogy a #Hulladékradar alkalmazást, amely az illegális szemétlerakók bejelentésére szolgál, eddig majdnem 17 ezren töltötték le, a beérkezett bejelentések száma pedig már el is érte a 17 ezret.

A projekt eredményei közül említette még, hogy 2020. július és 2021. május között már több mint 27 000 tonna hulladékot sikerült elszállítani.

#hulladekradar

Ezen felül 181 önkormányzat és 285 pályázó eddig mintegy 3,4 milliárd forint támogatásban részesülhetett.

A teremtett világ megőrzése mindannyiunk közös feladata, így magánemberként is segíthetünk, mégpedig úgy, hogy a #Hulladékradar alkalmazást telefonunkra letöltve jelezzük, ha valahol hulladékkupacot látunk”

– fogalmazott közösségi oldalán az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!