Schanda Tamás: Több mint duplája lesz a szabad felhasználású Diákhitel1

A kormány kiemelten támogatja a magyar fiatalokat a koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben is – mondta a kabinet hivatalos közösségi oldalára feltöltött legfrissebb videóban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára - adja hírül a Magyar Nemzet.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára

Schanda Tamás kiemelte, hogy most a pályakezdésben is szeretnének segíteni az érintetteknek.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a nyelvvizsga alóli mentesítés 75 ezer fiatalnak segít abban, hogy megkaphassák diplomájukat és így számukra több lehetőség nyíljék a munkaerőpiacon.

– Ez az intézkedés mindenkire vonatkozik, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett vagy tesz. Ez jelentős segítség mind a pályakezdőknek, mind azoknak, akik nem tudtak diplomás munkakörben elhelyezkedni – mondta az államtitkár.

Schandta Tamás felidézte azt is, hogy amikor korábban válság volt, a balliberálisok számos lehetőségtől fosztották meg a fiatalokat is.

– Mi nem ezt az utat választottuk – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy újításokról döntöttek a diákhitelek rendszerében. Ennek keretében május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású diákhitel plusz, amit a felnőttképzésben résztvevők is igényelhetnek. Ez a felsőoktatási hallgatók számára maximum félmillió forint, míg az ITM által meghatározott felnőttképzésekben résztvevő tanulók esetén legfeljebb 1,2 millió forintos összegben lesz elérhető, augusztus 15-től pedig több mint duplájára emelik a szabad felhasználású Diákhitel1 havonta igényelhető összegét.

Schanda Tamás bejelentette azt is, hogy az eddigi, havi maximum 70 ezer forintos keret 150 ezer forintra emelkedik. Így tehát a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók évi akár másfél millió forint rendkívül kedvező kamatozású, szabad felhasználású diákhitelt igényelhetnek.

– Lehetővé tettük, hogy a felsőoktatási hallgatók május elsejétől az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhessék a Diákhitel1-et, akár 350 ezer forint értékben. Fontos még tudni, hogy az eddig felvett nyelvtanulási diákhitelek májustól szintén kamatmentessé válnak, magát a konstrukciót pedig kivezetjük a rendszerből – mondta a Facebookon is elérhető videón az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

A videó megnézhető itt

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!