Semjén Zsolt Hatvanban: Háború szomszédságában létkérdés a felelős politizálás

Egy háború szomszédságában még inkább felértékelődik, létkérdés a felelős, higgadt politizálás, amire Magyarországon egyedül a mostani kormány jelent garanciát – mondta a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a hatvani vadászati múzeumban kedden tartott választási fórumot megelőző sajtótájékoztatón. 

Semjén Zsolt Hatvanban

Semjén Zsolt kiemelte: Szabó Zsolt Heves megye 3-as választókerületében garanciát jelent, hiszen nemcsak országgyűlési képviselőként, de egy élet munkájával bizonyította, hogy mit jelent számára ez a térség.

Szabó Zsolt, a térség Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje kiemelte, ezen a vidéken született, itt élő emberként úgy érzi: felelősséggel tartozik a hatvani térség fejlődéséért. Az eddig elvégzett munka, az eredmények kézzelfoghatók, láthatók: nincs olyan terület, ahol ne történt volna előrelépés - fogalmazott, megjegyezve: hitvallása szerint nincs annál fontosabb, mint hogy a bölcsődék és óvodák gyerekzsivajtól legyenek hangosak és minél több munkahely legyen a térségben.  

Semjén Zsolt Hatvanban

Semjén Zsolt a tájékoztatón az aktuálpolitikai helyzetet elemezve szólt arról is: Magyarország az orosz-ukrán háború kapcsán mindenben együttműködik a NATO-val és az Európai Unióval, maradéktalanul teljesíti a velük szembeni kötelezettségeit. Olyan szerepet azonban az ország és a kárpátaljai magyarok biztonsága érdekében nem vállal, mely bármilyen okból és módon belesodorhatja a háborúba „Ennek megfelelően

sem katonát, sem fegyvert nem küldünk Ukrajnába, mint ahogyan azt sem engedjük, hogy hazánk területéről támadás induljon egy másik ország ellen”

- fogalmazott.

Nagy kár, hogy Márki-Zay Péter felelőtlenül elkezdte támadni a kárpátaljai magyarságot, többek között oroszbarátnak bélyegezve, ezzel akut veszélynek kitéve őket - vélekedett.

Jelezte: a kormánynak az emberi élet a legfontosabb, ám emellett azzal is tisztában van, hogy Magyarország jövője energiabiztonságot követel, melynek része a paksi atomerőmű fejlesztése éppúgy, mint a biztonságos gázellátás. Ennek kapcsán is felelős magatartásra kérte az ellenzéket annak érdekében, hogy a magyar emberek energiaellátását ne veszélyeztessék és ne tegyenek olyan nyilatkozatokat, melyeknek beláthatatlan következményei lehetnek. 

A választásokra kitérve arról beszélt: „normális körülmények között” az ellenzék áll elő új vízióval, jövőképpel, míg a kormányon lévők az elért eredményekre alapozva kampányolnak. „Nálunk azonban más a helyzet”, mert bár a kormány joggal hívja fel a figyelmet az elvégzett munka eredményeire, az ellenzék ezzel szemben a múltat képviseli. Amit tőlük várhatnak a választók, azt már megmutatták Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc idején - jelentette ki.   

Semjén Zsolt Hatvanban

Semjén Zsolt szavai szerint a két politikai oldal is sajátos, hiszen keresztény-nemzeti-polgári értékrendű politikai közösség áll szemben a baloldal „saját bevallása szerint is a kommunistáktól a fasisztákig terjedő káoszával”.

Márki-Zay Péternek egy darab képviselője nem lesz a következő parlamentben: Gyurcsány Ferenc fogja eldönteni, hogy mi történjen

- mondta a kereszténydemokrata pártelnök, hozzáfűzve: az a Gyurcsány Ferenc, akinek kormányzása idején 7 százalék volt a gazdaság visszaesése és csaknem egymillió ember vesztette el az állását, ami 12 százalékos munkanélküliségbe torkollt.

Hangsúlyozta: ezzel szemben az Orbán-kabinet 7 százalékkal növekvő gazdaságot és egymillió új munkahelyet teremtett. Olyan gazdaságpolitikát folytat, mely lehetővé teszi, hogy a megtermelt javakat visszakapják azok, akiknek köszönhető és akik a legnagyobb terheket viselik. Ezért kapják vissza az átlagjövedelemig személyi jövedelemadójukat a gyermekes családok, ezért élveznek szja-mentességet a pályakezdő fiatalok és ezért részesülnek újra a nyugdíjasok 13. havi juttatásban - sorolta. Annak érdekében, hogy mindez megőrizhető maradjon, béke, biztonság, nyugalom és felelős politizálás mellett „megmentsük hazánkat olyan kalandoroktól, mint Márki-Zay Péter”, és Magyarország előre menjen, ne hátra, fontos, hogy Fidesz-KDNP-szövetség megnyerje a választásokat és folytathassa országépítő munkáját - zárta szavait.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!