Semjén Zsolt magas lengyel állami kitüntetésben részesült

A miniszterelnök-helyettes a rangos elismerést Lengyelország budapesti nagykövetségén vette át kedden.

Semjén Zsolt lengyel állami kitüntetése

Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke, a magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítéséért tett érdemeiért a Lengyel Köztársaság Parancsnoki Keresztje Kitüntetésében részesítette Semjén Zsoltot, Magyarország miniszterelnök-helyettesét, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökét, aki kedden Lengyelország budapesti nagykövetségén vette át az elismerést. Az elismerést, amelyben Andrzej Duda lengyel elnök részesítette Semjén Zsoltot, Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet adta át.

Az eseményen a miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy alapvetően Szent II. János Pál inspirációjára ment teológiára, a lengyel pápa életszentsége és világpolitikai szerepvállalása hatott rá.

Úgy vélekedett: spirituálisan és szellemileg Szent II. János Pálnak köszönhető, hogy véget ért a szovjet megszállás, hogy „megszabadultunk a bolsevizmustól”, hogy „megmaradtunk kereszténynek” Közép-Európában.

Kitért rá, hogy gyerekkorában meghatározó volt számára Henryk Sienkiewicz irodalmi Nobel-díjas lengyel író munkássága. Felfigyelt a magyar és a lengyel történelem hasonlóságára – mondta.

Semjén Zsolt kijelentette, hogy a lengyelek jobban szenvedtek a szocializmustól. Alapvetően nekik köszönhető, hogy felkelést lehetett szervezni a Szovjetunió ellen. Ők adták meg a reményt, hogy van esélye az antikommunista politikának – mondta, és utalt a KDNP újjászervezésére. Kiemelte a szolidaritás fontosságát is.

A visegrádi együttműködés jó érdekérvényesítési lehetőség – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Hozzáfűzte:

a magyarok és a lengyelek megszokták, hogy nem adják fel. Nehezebb támadásokat is túléltek már, mint amilyenek most Brüsszelből érkeznek

– jegyezte meg.

Semjén Zsolt lengyel állami kitüntetése

Semjén Zsolt elárulta: dédnagyszülei büszke lengyelek voltak, Krakkó környékéről. Úgy érzi, a kitüntetés nekik is szól – mondta.

Jerzy Snopek kijelentette, hogy Semjén Zsolt az egyik legkiválóbb magyar politikus. A KDNP elnöke, aki több ciklus óta országgyűlési képviselő, köztudottan Lengyelország és a lengyelek nagy barátja – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes elkötelezetten működik együtt lengyel intézményekkel, köztük a lengyel nagykövetséggel is. Semjén Zsoltnak köszönhető, hogy több projektjük megvalósulhatott

– mondta Jerzy Snopek.

Semjén Zsolt a magyar-lengyel együttműködés fejlesztésében végzett kiemelkedő munkájáért, a magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítésében kivívott elévülhetetlen érdemeiért kapta meg a Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjét.

Semjén Zsolt lengyel állami kitüntetése

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!