Semjén: Zsolt: A magyar erdők évente öt millió tonna üvegházhatású gázt kötnek meg

A miniszterelnök-helyettes a 2021-es Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. közös emlékerdő-átadó ünnepségén vett részt csütörtökön.

A magyar erdők évente öt millió tonna szén-dioxidot, vagy más üvegházhatású gázt kötnek meg, amely a magyar kibocsátásnak körülbelül a 8 százaléka – mondta Semjén Zsolt. Gödöllőn. A kormányfő-helyettes a 2021-es Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. közös emlékerdő-átadó ünnepségén arról beszélt, hogy két évvel ezelőtt indult útjára az emlékerdők telepítése a vadászati és természeti világkiállítás keretében, emléket állítva a rendezvénynek. Hozzátette, hogy mind a 22 állami erdészet létesített egy-egy hektárnyi emlékerdőt, amelyek mennyiségi, de legfőképpen minőségi módon javítják a magyar erdők arányát.

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt elmondta: az emlékerdők telepítésével szimbolikusan három rossz dolgot szüntetnek meg és három hasznos dolgot hoznak létre: megszüntetik a régi kerítéseket, amelyekből abszurd módon 8 ezer kilométer van a magyar erdőkben, és amelyeknek csak egy kis része indokolt. Ezen túlmenően elviszik a felhalmozódott törmeléket, illetve megkezdik az idegenhonos fajok felszámolását is. A három hasznos dolog pedig az őshonos fajok telepítése, az elegyes erdők kialakítása és a többszintű erdők létrehozása – fűzte hozzá a kereszténydemokrata pártelnök.

Emlékerdő-átadásonKovács Zoltán, az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a 20 napig tartó vadászati kiállítás a Hungexpo területén 75 ezer négyzetméteren valósul meg. Hozzátette, hogy ilyen nagyságú kiállítás a Hungexpo területén még nem volt, legutóbb is csak 1971-ben láthatott hasonlót a közönség.

Emlékerdő-átadáson

A kormánybiztos elmondta, hogy az emlékerdők kialakítása során összesen 200 ezer fa ültetése történt meg, és befejeződött az a program is, amelynek a keretében 550 hektárnyi erdőt telepítettek az elmúlt két évben. Hozzátette, Magyarországon az erdősültségi arány megközelíti a 25 százalékot.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkár elmondta, hogy a 2019-ben elindított ország fásítási program keretében eddig összesen 31 ezer hektár erdő ültetésére nyújtottak be kérelmet a gazdálkodók, és meghaladta a 100 milliárd forintot az ehhez megítélt támogatási összeg.

Emlékerdő-átadáson

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!