Simicskó István: Adventben egyfajta mérleget vonunk a mögöttünk álló időszakról

Dr. Simicskó István a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője az advent kezdetén videóüzenetben adta közre gondolatait.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb reményt és vigaszt annak az ígéretnek megtapasztalása jelenti, hogy „az Isten velünk van és elküldi egyetlen fiát, aki megváltja mindannyiunk életét.”

Az adventi időszak kezdetére utalva kiemelte, hogy „szívünk hálával telik meg és kicsit magunk mögött hagyva az egész esztendő zajos mindennapjait, tekintetünket talán jobban az égiek és embertársaink felé tudjuk emelni, mint az év többi részében”.

„Az adventi hangulat mellett szükségünk van arra is, hogy lelkileg is megéljük, átéljük a karácsony misztériumát. Adventben elcsendesedünk, befelé figyelünk és egyfajta mérleget is vonunk a mögöttünk álló időszakról - hangsúlyozta a frakcióvezető.

A videóüzenet zárásaként Simicskó István mindenkinek „meghitt ráeszmélést” kívánt arra, hogy „milyen csodálatos dolog Isten, valamint családunk által körülölelt szeretetben élni és az Isten országát közösen építeni.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!