Simicskó István: Az emberek egészsége nem lehet vita tárgya

Simicskó István (KDNP) kijelentette az Országgyűlésben: az emberek egészsége nem lehet vita tárgya. Közölte: a kormány sok intézkedést tett az egészséges életmód és az egészségügyi intézmények érdekében, kiváló programokat tervez a jövőben is, mégis sok kritikát kap, hogy még többet kellene költenie az egészségügyre.

Simicskó István (KDNP), a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos
    
Azt mondta: ennek fényében nehezen érthető, hogy a múlt héten az új Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, nem támogatja a dél-budai centrumkórház építését. Az emberek azt várják, hogy őszintén mondják meg, mit szeretnének a fővárosi fejlesztések vonatkozásában - vélte. Hozzátette: a szuperkórház megépítését mindenkinek támogatnia kellene.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára kiemelte: az önkormányzati választás óta józanésszel nem lehet felfogni, mi történhetett a fővárosi baloldali politikusokkal, hogy ellenzik a dél-budai szuperkórház építését. Érthetetlen, hogy lehet egy százszázalékos kormányzati beruházással felépülő, teljesen új kórházra nemet mondani, ahol pedig a mai modern egészségügyi ellátás legmagasabb színvonala valósulhat meg - fogalmazott.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!