Simicskó István: A haza védelme pártálláson felül álló nemzeti ügy

Két tárcaközi munkacsoport dolgozik a hazafias és honvédelmi nevelés kidolgozásán. Simicskó István kormánybiztos a Honvédelmi Sportközpontok kialakításának ütemezéséről és a NAT-ba illeszkedő, felmenő rendszerű nevelési rendszer kidolgozásáról számolt be a Magyar Nemzetnek.

Simicskó István (KDNP) országgyűlési képviselő, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos

A hazafias nevelés kialakítására létrehozott tárcaközi szakértői munkacsoport jelenleg stratégiát alkot, hogyan lehet a hazafias nevelést oktatás-módszertanilag kialakítani, igazodva a készülő új NAT-hoz – számolt be a Magyar Nemzetnek Simicskó István.

A hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos szerint a gyermekek és fiatalok hazafias nevelése legeredményesebben a közismereti tantárgyakon keresztül oldható meg. A korábbi honvédelmi miniszter elmondta: általános iskolában elsősorban a történelem tantárgyon, a nép- és honismeret-, illetve az osztályfőnöki órákon hívnák fel a gyerekek figyelmét nemzeti értékeinkre.

A középiskolában honvédelmi alapismereteket is oktatnak, ebből érettségizni is lehet. Ehhez már elkészült a megfelelő tankönyv és munkafüzet is – folytatta. A felsőoktatásban, felmenő rendszerben, önkéntesként katonai ismereteket is elsajátíthatnak a fiatalok, az ehhez szükséges jegyzetek elkészítésére a kormánybiztos felkérte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.

Simicskó István felhívta a figyelmet, hogy a hazafias nevelés erősítését a XXI. századi új kihívások, a hibrid háború lehetősége is megköveteli.

A szakma által negyedik generációsnak nevezett hadviselés lényege az információs háború, ez az ellenség a lakosság tudatára, lelkiállapotára okos hálózati eszközök segítségével nyomást gyakorol. Közösségi oldalakon toboroznak, félrevezetnek, destabilizálnak, irányított káoszt idéznek elő – sorolta fel a veszélyeket, amire a kidolgozás alatt álló hazafias, illetve honvédelmi nevelési program is választ ad.

A kormánybiztos célként fogalmazta meg, hogy gyermekeink egyénileg és közösségileg is fel legyenek vértezve a globalizált információs társadalom veszélyei­vel szemben is.

Arról is beszámolt, hogy egy másik tárcaközi munkacsoport a Honvédelmi Sportközpontok hálózatának kialakításán dolgozik. A járásonként épülő központok technikai és küzdősportoknak, illetve a sportlövészetnek adnak helyet.

Az első ütemben negyven területileg illetékes önkormányzattal tárgyaltunk, a szükséges összközműves telkeket már ki is jelölték. Tizenhat önkormányzattal már leszerződtünk.

A tervek szerint februárban kiírják a típustervek alapján épülő sportközpontok kivitelezői közbeszerzéseit. Tavasszal alapkőletételek lesznek, célunk, hogy a ciklus végére minden járásban elkészüljenek a sportközpontok – ismertette a kormánybiztos.

Simicskó István a programot ért ellenzéki támadások, kritikák kapcsán leszögezte: a haza védelme pártálláson felül álló nemzeti ügy, mindannyiunk alkotmányos kötelezettsége.

– Ha a gyermekeink ismerik kultúránkat, azt, amit őseink ránk hagytak, hazafiak lesznek. Saját identitásunk megőrzése pedig elvezet ahhoz, hogy más nemzeteket, más nemzeti értékeket is tudjanak tisztelni – foglalta össze az általa felügyelt program célját Simicskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!