Simicskó István: A Honvédelmi Sportszövetség a haza esetleges védelmére készíti fel a fiatalokat

A Honvédelmi Sportszövetség küldetése, hogy olyan képességekkel vértezze fel a fiatalokat, amelyekkel adott esetben a hazájukat is meg tudják védeni – mondta a szervezet elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője Szigetváron szerdán.

Simicskó István a Szigetvár Honvédelmi Sportközpont átadásának egyéves évfordulóján Szemere Miklós (1856-1919) néhai országgyűlési képviselő tiszteletére pedagógusoknak és kadétoknak rendezett lövészverseny díjátadóján hangsúlyozta: e sajátos katonai előképzés tovább erősíti Magyarország biztonságát, védelmét, segíti a Magyar Honvédség, valamint a Honvédelmi Minisztérium munkáját.

A Honvéd kadét program 2017-ben három középiskolával indult, ma 150 középfokú oktatási intézményben 7200 kadét tanul, és egyre több iskola szeretne csatlakozni a képzéshez

 

– tette hozzá.

Simicskó

Simicskó István jelezte, a részt vevő fiatalok 70-75 százaléka a katonai hivatást választja a képzés után, ezzel a program támogatja a honvédség toborzómunkáját, utánpótlásbázisként is működik.

A frakcióvezető a Szigetvár Honvédelmi Sportközpontról azt mondta, hogy Magyarország öt ilyen létesítményének egyike, és szinte teljes kihasználtsággal működik, a fiataloknak a lövészet mellett küzdősportok, technikai sportok gyakorlására is van lehetőségük kiváló mesterek, felkészítők iránymutatásával.

Simicskó

A politikus Szemere Miklóst méltatva kiemelte, hogy saját vagyonából építtette fel Magyarország első lövőházát 1903-ban Pestszentlőrincen, hogy az ifjúság „tanulja meg megvédeni a hazát”.

Nagy Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a szigetvári sportközpont hiánypótló, ahhoz hasonló létesítmény nincs a Dél-Dunántúlon, „az átadón azonban még nem gondolták”, hogy egy év elteltével már 169-en sportolnak itt.

Simicskó

A politikus reményét fejezte ki, hogy az intézmény szerepe egyre fontosabbá válik, s olyan sportkarrierek is kezdődhetnek itt, mint amilyen az Európa-bajnok pécsi sportlövő Csonka Zsófiáé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!