Simicskó István: Kellenek a fundamentumok a politikai mozgalmaknak

Minden politikai mozgalomnak, a kereszténydemokráciának is szüksége van a fundamentumokra, ezeket napjaink egyre veszélyesebbé váló világában meg kell erősíteni – fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerdán Békésen.

Simicskó István a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) fórumsorozatának rendezvényén szólt arról, hogy a civilizációk jellemzően vallási talapzatra épülve jöttek létre.

„Ha ez elporlad, akkor baj van” – hangoztatta.

Úgy vélekedett, hogy a nyugat-európai keresztény civilizáció lejtőn van, megváltoztak a kereszténydemokrata politikusok is Nyugaton.

Van küldetésünk, utolsó bástyák vagyunk, hogy megállítsuk a keresztény civilizáció további süllyedését

 

– jelentette ki Simicskó István a mintegy száz emberből álló hallgatóság előtt.

oáo

Szólt arról, hogy a KÉSZ-fórumokon – amelyekből a nyolcadik zajlik Békésen – a háború és a béke, az infláció, a rezsi kérdése mellett egészségügyi témákat érintenek, továbbá az oktatás és a pedagógusok helyzete is felmerül.

Fontos a folyamatos párbeszéd az emberekkel – mondta. Közölte: frakcióvezetőként továbbítja a megfogalmazott javaslatokat és a kritikákat is.

Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke a fórum előtt az MTI-nek azt mondta, a rendezvénysorozat valamennyi állomásán azt tapasztalták, hogy „ki vannak éhezve az emberek” az aktív párbeszédre. Világpolitikai kérdések, országos ügyek és azok helyi következményei is érdeklik őket; nem egy esetben javaslatokat is megfogalmaznak.

iiá

Kijelentette, hogy

a KÉSZ szerepe egyrészt a közösségépítés, másrészt a közvetítés; politikai javaslatokat az országos elnökségen keresztül fogalmaznak meg, és van, amikor sikerül párbeszédet folytatni politikai döntéshozókkal a javaslatokról.

 

Zachar Péter Krisztián azt mondta, Békésen nagyon aktív a helyi KÉSZ-csoport. A szerdai ülésen kiemelt téma, hogy a keresztény gondolat mentén születő értékeket miként tudják megjeleníteni a 21. században, és ebben milyen segítséget tud nyújtani a média.

iáiá

Ezért hívták meg előadónak Kondor Katalin újságírót, a Magyar Rádió egykori elnökét, aki a fórumon szólt arról, hogy véleménye szerint nincs értéksemlegesség a médiában; az „agyontechnikaizáltság” erkölcsileg egyre romló helyzetet teremt, a túlzott digitalizáció pedig veszélyt jelent fiatalra és felnőttre egyaránt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!