Simicskó István: Legyenek egészségesek a fiatalok testben, szellemiségben, értékrendben

A KDNP frakcióvezetője fontosnak tartja, hogy a hazájukat szerető fiatalok kerüljenek ki az iskolából, akik később a hazájukat szerető és tisztelő felnőttekké válnak, ugyanakkor legyenek egészségesek is testben, szellemiségben, értékrendben.

Simicskó István Rákosmentén

Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnökeként csütörtökön Budapesten, a Bátrak Ligájának országos döntőjét követő ünnepélyes eredményhirdetésen a XVII. kerületi Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban kijelentette: mivel az élet kemény küzdelem, az ilyen kihívásokon való helytállás,

a többiek bajtársias segítése sokat fog jelenteni a későbbiek folyamán is a résztvevőknek.”

Simicskó István köszönetet mondott a BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikumból érkezett kadétoknak, akik a verseny lebonyolítását segítették, és reményét fejezte ki, hogy a versenyzőknek volt lehetőségük a kadétokkal való beszélgetésre, ami véleménye szerint befolyásolhatja a pályaválasztásukat is.

Simicskó István Rákosmentén

Ma már százötven középiskola végez kadétképzést – közölte a Honvédelmi Sportszövetség elnöke. Hozzáfűzte, „a kadétképzés sikertörténet”, sokan választják ezeket az iskolákat, ahol egyfajta katonai előképzésen vesznek részt a diákok.

Simicskó István Rákosmentén

Minden második kadét érettségi után vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre megy, tehát a katonai hivatást választja, vagy valamilyen rendvédelmi tevékenységet fog folytatni”

– mondta el Simicskó István.

Dunai Mónika, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, "a mai nap hősei mind, akik eljutottak az országos döntőbe, hiszen nehéz próbatételeken vannak túl".

Simicskó István Rákosmentén

A fiataloknak azt kívánta, hogy ezután is töltsenek sok időt együtt, sporttal. Kiemelte a közösségépítés, a hazaszeretetre való nevelés szerepét.

Simicskó István Rákosmentén

Bármilyen közösségi, kulturális vagy sportrendezvényt szívesen látnak Rákosmentén - hangoztatta a képviselő.

Horváth Tamás, a XVII. kerület polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, Rákosmentén kiemelten foglalkoznak a honvédelemmel és a hazaszeretettel, mert abban bíznak, hogy egyre többen választják ezt a pályát, hiszen a rendvédelmi szervekre nagy szükség van.

Simicskó István Rákosmentén

Fontos, hogy a hazaszeretetet és a haza tiszteletét beleplántáljuk a gyermekeinkbe, és fontos az egészséges életmódra nevelés is, hogy egészséges testtel és lélekkel tudjuk védeni a hazát”

– jelentette ki a polgármester. Hozzátette: „az egymásért való küzdés visz előre és nevel bennünket”.

Simicskó István Rákosmentén

A honvédelmi jellegű sportvetélkedő harmadik helyezettje a Kondorosi Petőfi István Általános Iskola csapata lett, a második helyen az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola csapata végzett, a győzelmet pedig a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata szerezte meg.

Simicskó István Rákosmentén

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!