Simicskó István: Már nem vagyunk fegyvertelenek

– Vigyáznunk kell egymásra, és regisztrálni az oltásra. Ha ez sikerül, le fogjuk győzni a vírust – nyilatkozta lapunknak Simicskó István, aki szerint helyes döntést hozott a kormány, amikor keletről is rendelt vakcinát. A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a baloldal nem partner a járvány elleni védekezésben, de az emberek látják, kire számíthatnak a bajban.

– Nagyon nehéz időszakot élünk, sok családot ér veszteség, sokan aggódnak a vírus miatt kórházba került szeretteikért – mondta lapunknak Simicskó István, aki szerint a legjelentősebb keresztény ünnep, a húsvét megélése talán még nagyobb jelentőségű ebben az évben. – A hitünk próbája ez az időszak, de fontos tudnunk, hogy nem a vendégek számában és a külsőségekben mérhető az ünneplés jelentősége. Amikor a globalizált, rohanó világunk lelassul picit a járvány miatt, jobban kereshetjük az ünnepeink értelmét is. Megérthetjük, mit üzen nekünk a húsvét ünnepe. Lehet, hogy szűkebb körben ünneplünk, de a húsvét az örök élet reményét adta az emberiségnek, és erre kell koncentrálnunk – fejtette ki a KDNP frakcióvezetője, aki Szent II. János Pál pápa reményt adó gondolatait idézte: „Nincs olyan kereszt, amelyet Krisztus már ne hordozott volna értünk, és amelyet ne hordozna ma is velünk együtt.”

– Egyikünk sem gondolta volna, hogy ilyen nehéz húsvétunk lesz. Mindnyájan reménykedtünk benne, hogy túl leszünk a járványon – vélekedett a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: – Már látjuk a fényt az alagút végén, nem vagyunk fegyvertelenek, még annak ellenére sem, hogy megjelentek a különböző mutációk, amelyek sokkal nagyobb veszélyt hordoznak, mint a korábbi vírus.
Simicskó István hangsúlyozta, hogy a húsvét az újjászületésről szól, ezért fontos, hogy megerősítsük magunkat, tudatosítva, hogy a tudomány most már ismeri a vírust, és vannak vakcináink. – Helyes döntést hozott a kormány, hogy az unió által kínált oltóanyagok mellett keletről is rendelt vakcinát. Ennek köszönhetően már az első helyen vagyunk az EU-ban az átoltottság terén, ezért van okunk bizakodni, és nem szabad elkeseredni még akkor sem, ha nagyon nehéz ez az időszak – fogalmazott a politikus. Szerinte ki kell még tartanunk, összefogva követni kell a járványügyi szabályokat és regisztrálni az oltásra. – Vigyáznunk kell egymásra. Nemcsak a szüleinkre, nagyszüleinkre és a közvetlen ismerőseinkre, hanem az egész magyar társadalomra. Ha ez sikerül, le fogjuk győzni a vírust – húzta alá a KDNP frakcióvezetője.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője

A húsvét idején sem csituló politikai harcról Simicskó István kifejtette: – Nem mi voltunk, akik kiástuk a csatabárdot, hanem a baloldali politikusok támadnak bennünket folyamatosan, ráadásul még oltásellenes kampányt is folytatnak. Fontos lenne, hogy legalább ilyen veszélyes helyzetben ne gátolják a védekezést. Mi elfogadtuk a védekezéshez szükséges törvénymódosításokat. Ennek a lehetősége adva volt a baloldali képviselőknek is, akik számos alkalommal mégis nemmel szavaztak azokra az intézkedésekre, amelyekre szükség volt a vírus elleni hatékony küzdelemhez. Sajnálatos tény, de az ellenzékiek nem partnerek a vírus elleni küzdelemben, sőt zavarkeltésre törekszenek – jelezte a politikus, és hozzátette: – Ilyenkor össze kellene fognunk, hiszen emberéletekről van szó. Minden életért kár, de különösen nagy baj, ha a politikai harc miatt veszítünk el embereket. A csatabárd elásásához két fél kell, mert ha csak egyikünk teszi meg, nem változik meg a közélet. A baloldali politikusoknak szerintem önvizsgálatot kell tartaniuk, hogy miért folytatnak ilyen ízléstelen politikai küzdelmet, hátráltatva a védekezést, egy évvel a választások előtt – mondta Simicskó István. Ugyanakkor úgy vélekedett, az emberek mindennek ellenére látják, kire számíthatnak a bajban, és kik tesznek meg mindent annak érdekében, hogy védett legyen a társadalom.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!