Soltész Miklós: Hatmilliárd forintból újulnak meg kőszegi egyházi épületek

Több mint 6,1 milliárd forintos kormányzati támogatással újulhat meg hét, a római katolikus egyház tulajdonában lévő, történelmileg és építészetileg is jelentős értéket képviselő épület Kőszegen - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Vas megyei városban.

Soltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a kőszegi egyházi épületek felújításáról szóló kormányzati döntésről tartott sajtótájékoztatón a Kőszegi Jézus Szíve plébániatemplom előtt 2020. november 5-én. (MTI fotó: Varga György)

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: kormányhatározat született arról, hogy a támogatásból Kőszegen folytatódik a Jézus Szíve templom felújítása, megújulhat a Szent Vér kápolna, az egykori kőszegi szegényház épülete, a Szent Jakab templom, a Szent Imre templom, a Kálvária templom és a Verbita rendház.
    
Hangsúlyozta: túl azon, hogy a beruházások az egyházi életet, a kereszténységet segítik, a város fejlődését is szolgálják, és nem utolsó sorban munkát adnak mindazoknak a tervezőknek és mesterembereknek, akik rész vesznek az építésben.
    
Az államtitkár elmondta: a templomok, az egyház tulajdonában és kezelésében lévő sokszor több száz éves épületek olyan turisztikai célpontok is, amelyeket az emberek vallási meggyőződésüktől függetlenül is szívesen keresnek fel, néznek meg egy-egy településen. Napjainkban ugyan a koronavírus-járvány miatt ugyan a világon szinte mindenütt „leült a turizmus" - folytatta -, de készülni kell a vírus utáni időkre, a beruházások pedig segítik a gazdaságot, az építőipart, a vállalkozásokat és elősegítik a munkaerő helyben maradását is.

Soltész MiklósSoltész Miklós (KDNP), a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (k) beszél, mögötte Básthy Béla polgármester (b), Ágh Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b2) és Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke (j) a kőszegi egyházi épületek felújításáról szóló kormányzati döntésről tartott sajtótájékoztatón a Kőszegi Jézus Szíve plébániatemplom előtt 2020. november 5-én. (MTI fotó: Varga György)

Székely János, szombathelyi megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy szinte az utolsó pillanatban történik a kőszegi Jézus Szíve templom megmentése, hiszen az épület beázó teteje miatt a festett vakolat is erősen rongálódott és a templom teteje is dőlni kezdett, ezért sürgős beavatkozásra van szükség.
    
Szólt arról is, hogy az 1400 körül gótikus stílusban épül Szent Jakab templom és a mellette álló 1618-ban reneszánsz stílusban épült Szent Imre templom is nagy kincsei a városnak, ezek szavai szerint szintén rászorulnak a felújításra, csakúgy mint a temetőben lévő Kálvária kápolna.
    
Az egykori szegényház épületéről a püspök azt mondta: rászoruló családok számára átmeneti otthont szeretnének működtetni benne.
    
A Verbita rendházról Székely János azt emelte ki, hogy jelenleg is lelkigyakorlatos házként működik és a Kőszegre érkező turistáknak is szállást kínál.

Soltész MiklósA Kőszegi Jézus Szíve plébániatemplom 2020. november 5-én.  (MTI fotó: Varga György)

Ágh Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kiemelte, a napokban jelentették be, hogy elindult a Kőszeg-Szombathely közötti vasútvonal korszerűsítése; zajlik a Szombathely és Kőszeg közötti közúti gyorsforgalmi autóút előkészítése, a városban pedig egy olyan átgondolt fejlesztés zajlik, amelynek célja a történelmi város értékeinek megőrzése és továbbadása.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!