Soltész Miklós: A rábavidéki fejlesztések a szlovén nemzetiség megmaradását segítik

Azok a fejlesztések, amelyek a Rábavidéken a magyar kormány támogatásával megvalósulnak, a Magyarországon élő szlovén nemzetiség megmaradását, identitásának és kultúrájának megőrzését segítik - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Vas megyei Apátistvánfalván.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára tanulókkal beszélget a szlovén nemzetiségi oktatás és a Rábavidék fejlesztéséről tartott tájékoztató után a Vas megyei Apátistvánfalván 2020. szeptember 18-án. Mellette Holecz Ágnes iskolaigazgató. (MTI fotó: Varga György)

Soltész Miklós kiemelte: a koronavírus-járvány ellenére is folytatódtak a már megkezdett fejlesztések, például az apátistvánfalvai iskola tornatermének bővítése, amit 40 millió forinttal támogat a kormányzat. Közölte: a Rábavidék helyben kidolgozott közösségi célokat is szolgáló gazdaságfejlesztési programja első ütemének megvalósítását Orfalu, Szakonyfalu, Felsőszölnök és Kétvölgy községekben idén 160 millió forinttal segítették.

Soltész MiklósHolecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke, Kissné Köles Erika, az Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Holecz Ágnes iskolaigazgató (b-j) a szlovén nemzetiségi oktatás és a Rábavidék fejlesztéséről tartott tájékoztatón a Vas megyei Apátistvánfalván 2020. szeptember 18-án. (MTI fotó: Varga György)

Az államtitkár felsorolása szerint idén a szlovén nemzetiségi rádió műszaki fejlesztését ötmillió forinttal, a felsőszölnöki Kühár-emlékház tetőterének beépítését 7,4 millió forinttal, a Kossics József Kétnyelvű Általános Iskola épületének állagmegóvását, a tornaterem szigetelését 24,5 millió forinttal, az Országos Szlovén Önkormányzat hivatalának fejlesztését pedig 9,5 millió forinttal támogatták.
Soltész Miklós szólt arról is, hogy támogatni kívánják az apátistvánfalvai és a határ túloldalán a lendvai templom megújítását is, de szavai szerint a szükséges anyagiak előteremtéséről a két ország kormányának tárgyalnia kell, illetve megvizsgálják uniós forrás bevonásának lehetőségeit is.

Kissné Köles Erika, a magyar Országgyűlés szlovén nemzetiségi szószólója a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az elmúlt tíz évben folyamatosan olyan fejlesztések valósultak meg a Rábavidéken amelyek a térségben élők életminőségét javítják. Holecz Károly az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: az ez évre tervezett fejlesztések kilencven százalékban megvalósultak, illetve folyamatban vannak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!