Tízezrek elhelyezkedését segítheti a kibővített Vállalatok Munkaerő-támogatása Program

Hétfőn igényelhették utoljára az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai. Tavaly november óta mintegy 30 ezer cég kért kormányzati segítséget 180 ezer munkavállalója megtartásához – jelentette be kedden Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. A minisztérium közleményében hozzátette, keddtől már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt munkához juttathatja a kibővített Vállalatok Munkaerő-támogatása Program.

Az ágazati bértámogatás a járvány miatt a legnehezebb helyzetbe került szektorok – elsősorban a turizmus és a vendéglátás – cégeinek talpon maradásához járult hozzá – részletezte Schanda Tamás. A programban a támogatott munkavállalók bérének felét térítették meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedte, ezzel a munkabér mintegy kétharmadát fedezte – tette hozzá.

Az ágazati bértámogatás összesen több mint 87 milliárd forinttal járult hozzá a munkahelyek megőrzéséhez. A legtöbb kérelmet Budapesten nyújtották be, de számottevő volt az érdeklődés a program iránt Pest, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád megyékben is.

Az érintett munkavállalók kétharmada mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozik, több mint felük a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, közel negyedük pedig a kereskedelem, gépjárműjavítás szektorban. A megítélt támogatások több mint 99 százalékát már ki is fizették a cégeknek.

Az államtitkár elmondta: a kormány a továbbiakban is ösztönzi a foglalkoztatás bővítését. Június elsejétől szélesebb kör számára érhető el a Vállalatok Munkaerő-támogatása Program, amelybe a fiatal álláskeresők mellett nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat.

A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A foglalkoztatók az eddigi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintra rúgó támogatást.

A program több tízezer álláskereső elhelyezkedését teheti lehetővé.

A vállalkozások munkaerő-támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.

Schanda Tamás hozzátette: a munkaalapú gazdaság és társadalom kiépítésében elért eredmények a járványhelyzetben is fenntarthatónak bizonyultak.

A tavaly júniusi foglalkoztatási mélyponthoz képest több mint 100 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. A kormányzati gazdaságvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően így tartósan 4,5 milliónál többen dolgoznak Magyarországon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!