Újraindult a zarándokvonat Mátraverebély-Szentkútra

A pandémia után újraindul a zarándokvonat Mátraverebély-Szentkútra - közölték az esemény szervezői vasárnap reggel Budapesten, a Keleti pályaudvaron.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára a második szentkúti zarándokvonat elindulása előtt azt mondta, ennek a vonatnak többletüzenete van. Az, hogy

Magyarország vigyázza, őrzi és védi keresztény hitét és kultúráját,

valamint, hogy a magyar emberek védik azt a keresztény kultúrát, amelyet szüleik és nagyszüleik hagyományoztak rájuk.

Mindezek mellett a vonat azt is mutatja, hogy

ebben az országban nem csak vitrinek közé zárt és múzeumi belépőjegy árán megnézhető valóság, hanem a velünk élő, a nemzettel együtt élő valóság a keresztény kultúra és hit"

- jelentette ki.

Fülöp Attila a zarandokvonat indulásánál

A zarándokvonat a közösségi hovatartozás élményéről is szól, amit háromszázan megtapasztalhatnak - mondta az államtitkár, aki megköszönte a ferenceseknek, a MÁV-nak és a Misszió Toursnak, hogy lehetővé teszik mindezt.

Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezetője, a zarándokvonat főszervezője szintén azt emelte ki, hogy több év szünet után ismét útra kelhet a zarándokvonat.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: Munkás Szent József címen fut ez a zarándoklat, amely a férfiakról szól ugyan, de mivel anyák napja van, ezért kicsit a családokról is, amelyek a társadalom alapját képezik.

A zarándokvonat lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes köszöntőjében kiemelte: egy pandémiás időszak után és háborús helyzetben mindannyian kicsit elbizonytalanodunk, félünk, a keresztény ember azonban nem bújik el a sarokba, nem hátrál meg, hanem Istenhez megy segítséget kérni.

Hozzátette:

a Boldogságos Szűzanya kegyhelyén szeretne együtt imádkozni a családapákért, mert az anyáknak a legszebb ajándék egy nagyszerű férj, egy nagyszerű édesapa,

aki segít az anyai hivatásukat megélni, beteljesíteni, valamint azért is, hogy a háború érjen véget.

Miután Böjte Csaba megáldotta, a zarándokvonat elindult Mátraverebély-Szentkútra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!