Fidesz: kétségbeesett és hiteltelen ígérgetés kezdődött

A Fidesz szerint az ellenzéki pártok reménytelen helyzetükben egymást túllicitálva tesznek kétségbeesett és teljesen hiteltelen ígérteteket.

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, miniszterelnök-jelöltje és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője bér- és nyugdíjemelést, az egyenlőtlenségek csökkentését és progresszív adórendszert ígért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által szervezett fórumon Budapesten.

A Fidesz reagálásában azt írta, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk idején épp az ellenkezőjét tették annak, amiről most beszélnek: az idősektől elvettek egyhavi nyugdíjat, emelték az adókat, ezzel csökkentették a béreket, megduplázták a munkanélküliséget.

Emellett elképesztőnek nevezte a Fidesz, hogy a „pénzért és a hatalomért magából kifordult” Jobbik most Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal együtt azért lobbizik, hogy a magyar emberek adójáról és fizetéséről Brüsszel dönthessen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!