Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén Hölvényi György (Fidesz-KDNP) EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az elvándorlás okait kell megszüntetni elsődlegesen, de emberiességi szempontoktól vezérelve támogatnunk kell a lakóhelyüket elhagyni kényszerülőket is. A kereszténydemokrata politikus szerint mindent meg kell tennünk a bajba jutottak megsegítésért, mert különben még nagyobb tömegek vándorolnak be Európába.
Hölvényi György sajtóközleménye
„Elsősorban az elvándorlás okait kell megszüntetni, ám emberiességi szempontoktól vezérelve támogatnunk kell a lakóhelyüket elhagyni kényszerülőket is” – hívta fel a figyelmet Hölvényi György EP-képviselő (KDNP) az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén.
Az Afrikai Szükséghelyzeti Alapról tartott vita során Hölvényi György kifejtette: a tömeges migráció újfajta humanitárius és biztonsági kihívással szembesíti Európát.
Átlátható stratégiára van szükség, melynek keretében a támogatások nem merülhetnek ki az elvándorlás megakadályozásában. Ha meg akarjuk őrizni európai hagyományainkat és értékeinket, szülőföldjükön kell védelmet biztosítanunk a bajban lévőknek.
A néppárti képviselő hangsúlyozta: „az Európai Uniónak együtt kell működnie a vallási szervezetekkel a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében. Hiba lenne kihagyni a döntéshozatalból a jelentős helyismerettel rendelkező vallási vezetőket".
Hölvényi György emlékeztetett a vallási kisebbségek nehéz helyzetére, hiszen számos esetben ebben keresendő az elvándorlás legfőbb oka. Felszólalásában kiemelte a folyamatos üldöztetést elszenvedő közel-keleti keresztények sorsát.
Végül nyomatékosította: mindent meg kell tennünk a bajba jutottak megsegítése érdekében, ellenkező esetben még nagyobb tömegek vándorolnak be Európába.