A KDNP és a magyar kormányzat is Európa-párti, de Brüsszelnek oda kell figyelnie az uniós polgárok hangjára – szerepel a Kereszténydemokrata Néppárt BREXIT kapcsán kiadott közleményében.
A Kereszténydemokrata Néppárt közleményt adott ki a Nagy-Britannia EU-ból történő kilépéséről döntő brit népszavazást követően. Az alábbiakban ezt olvashatják.
Döntöttek a britek: elhagyják az Európai Uniót. Mindamellett, hogy ez a döntés fájdalmasan érinti mind Magyarországot, mind a magyarokat és az egész EU-t, látnunk kell, ez egy intő jel: szükséges változtatni ennek a közösségnek az irányításán, működésén és hatékonyságán!
A KDNP és a magyar kormányzat is Európa-párti, de Brüsszelnek oda kell figyelnie az uniós polgárok hangjára. Az unió vezetői nem törekedhetnek a nemzetállamok gúzsbakötésére. A BREXIT gazdasági következménye mellett az EU értékválságáról és sok esetben tehetetlenségéről is szól.
A magyar politikusoknak felelősségük van nem csak Európa jövőjét, de a magyar polgárok boldogulását illetően is – legyenek ők idehaza, Nagy-Britanniában vagy máshol a világban. Éppen ez az oka annak, hogy a most elindult folyamatot fontos megállítani még akkor, amikor lényegi változtatásokkal ennek reális esélye van! Ne engedjük elveszni azt az eszményt és azt a vívmányt, amelyet az Európa Unió testesíthet meg minden állam számára az öreg kontinensen!