Felhívás imanapra – már Angliában is

Az Evangéliumi Alliance  (Szövetség) felkéri az Egyesült Királyság mind a négy sarkában élő keresztyéneket, hogy csatlakozzanak a nemzetért való imádkozás napjához. A felhívást a csütörtökön kezdődött második angliai országos zárlat előtt egy nappal adták ki, valamint azután, hogy Skóciában már a többszintű zárlat életbe lépett. Észak-Írországban ugyan a korlátozások enyhülnek, de Robin Swann egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a normális állapot visszaállítására vonatkozó elvárás "meglehetősen gyenge lábakon áll". 

 

Az Egyesült Királyság Evangéliumi Alliance Szövetsége az egész ország területén élő keresztyéneket kéri arra, hogy imádkozzanak november 13-án, pénteken. "Olyan kihívásokkal teli időket élünk, - mondta Gavin Calver vezérigazgató –, amelyekben az emberek mindenféleképpen adnak, megélnek különféle válaszokat. Mi úgy gondoljuk, hogy az első helyes válaszunk a térdre esés és az imádkozás". 

 

James Shannon országgyűlési képviselő az angol parlamentben vita előtti felszólalásában előterjesztést nyújtott be az Országos Imanapra vonatkozóan. Az indítvány azt kéri, "hogy a Tisztelt Ház vegye igen komolyan azt a példátlan helyzetet, amibe a Covid-19 járvány a nemzetet sodorta. A gazdasági és társadalmi bizonytalanság idején az országnak követnie kell Őfelsége, II. Erzsébet királynő megállapítását, és fel kell ismernie az imádság fontosságát. Őfelsége már 2013-ban mondott beszédében kijelentette, hogy az ima segíti a nemzeti megújulást".  Shannon képviselő úr felszólította a miniszterelnököt, hogy kezdeményezzen Nemzeti Imanapot, "hogy azok, akik számára ez fontos, keresni tudják nemzeti ügyekben is Istent".

 

Shannon úr indítványát kommentálva Boris Johnson miniszterelnök ezt mondta: "Szükségünk van bölcsességre, és az Országos Imanapra történő felhívás azért igen fontos, hogy ennek nyomán a keresztyének, de más vallások hívei is egyesüljenek és imádkozzanak azért az isteni segítségért, amire mindenkinek annyira szüksége van”. "Támogatnunk kell a nemzeti egészségügyet, a vállalkozásokat és a kiszolgáltatottakat. De meg kell aláznunk magunkat, és meg kell kérnünk Istent, hogy vezessen minket olyan közös útra, ahol együtt dolgozhatunk, és végig tudjuk csinálni az előttünk álló kemény telet...Bíznunk kell Istenben, és imádkoznunk kell segítségéért, amire mindnyájunknak és Angliának is igen-igen nagy szüksége van".

 

Emlékeztetünk arra, hogy a Magyar Református Presbiteri Szövetség két évvel ezelőtt kezdeményezte Nemzeti Imanap bevezetését hazánkban is, amit a Zsinat akkor jóváhagyólag támogatott. Isten útjai kifürkészhetetlenek...

(Forrás: https://www.christiantoday.com/article/calls.for.a.national.day.of.prayer)

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!