Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a nemrég lezárult „Földet a gazdáknak” program legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az értékesített termőföldek harmadát, közel 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg. A fiatal kereszténydemokraták szerint a múlt lezárásával egy korszak befejeződött az agrárpolitika területén is és a fiatalok helyzetbehozása következtében a magyar vidék jövője garantált.
Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke (Fotó: KDNP)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a nemrég lezárult „Földet a gazdáknak” program legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az értékesített termőföldek harmadát, közel 74 ezer hektárt fiatal gazdák vásároltak meg.
Az IKSZ az első pillanattól kezdve azt az álláspontot képviselte, hogy a magyar termőföld igenis legyen a magyar gazdák tulajdonában vagy éppen haszonbérletében, amelynek következtében a családi gazdaságok és a fiatal gazdák helyzete csak tovább erősödhet. Ennek következtében minden esély biztosított a saját tulajdon szerzése által az agráriumban dolgozó fiatalok nagyobb bevonásának felgyorsítására, illetve az agrárközéposztály megerősítésére, a családi gazdaságok versenyképességének növelésére.
Ez a program egyértelműen sikertörténet a magyar vidék számára, mivel általa soha nem látott mértékben jutottak termőföldhöz a gazdálkodók, a fiatal gazdák és megteremtette a helyes arányokat a kis – és nagybirtokok között, illetve minimális szintre csökkentette a Gyurcsány-Bajnai korszak idején preferált tsz-alapú gazdálkodás mértékét. Soha többet nem fordulhat elő, hogy a termőföld olyan személyek tulajdonába vagy haszonbérletébe kerüljön mindenféle pályáztatás nélkül haveri alapon nevetségesen alacsony áron, akiknek soha semmilyen közük nem volt az agráriumhoz, de annál több a posztkommunista politikai-és pénzügyi körökhöz.
Az IKSZ szerint ugyanakkor álságos és felháborító a Jobbik és az LMP hangulatkeltése, hiszen állításuk szerint ők is ezt a célt szerették volna megvalósítani. Kérdés, hogy kit képviselnek, miért hazudnak folyamatosan földügyben.
A fiatal kereszténydemokraták úgy gondolják, hogy a múlt lezárásával egy korszak befejeződött az agrárpolitika területén is és a fiatalok helyzetbehozása következtében a magyar vidék jövője garantált.