SZDSZ-es képviselők megengedhetetlen cinizmusról beszéltek, a miniszterelnök pedig arról, hogy az államfő mintha a családot fenyegető férj jogait erősebbnek tartaná, mint azokét, akiket fenyeget.
Határokat feszegetett Sólyom László köztársasági elnök elődjeit messze meghaladó aktivitása aktivitása! – adta hírül a kormánypárti média! Nem tévedtek! Több mint tucatnyi törvényt küldött vissza a ciklus kezdete óta (is) megfontolásra a parlamentnek, illetve előzetes normakontrollt kérve az Alkotmánybíróságnak.
Néhány belőle:
- Felhívta a figyelmet arra, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény módosítása kizárta a jelenleg hatályos szigorú összeférhetetlenségi szabályok alkalmazását bizonyos, az önkormányzatok által a civil szférának nyújtott támogatásokra. A törvénymódosítás lehetővé tenné a támogatásban részesülők részvételét a támogatási döntés meghozatalában.
- Visszadobta az unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvény módosítását. Nem értett egyet a törvény hatályba lépésének időpontjával, mert „nem állt rendelkezésre számára az a határidő, amelyet az alkotmány a kihirdetés megfontolására ad.”
- Aggályosnak tartotta a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló törvényt. Hiányolta: nem tisztázott, hogy aki nem akar kitüntetetté válni, az milyen eljárásban, hogyan rendelkezhet erről.
- Nem értett egyet a Balaton-törvény azon rendelkezéseivel, amelyek alapján a jövőben olyan területeket is korlátozás nélkül belterületbe lehetett volna vonni a balatoni üdülőkörzetben, amelyeken nincs megfelelő csatornahálózat.
- Az egészségbiztosítási törvényt arra hivatkozva küldte vissza, hogy „semmilyen nagy reformot nem lehet sikerre vinni a terhet viselő állampolgárok bizalma nélkül!” Megjegyezte azt is, hogy a jogszabály véleményezésére nem kaptak elegendő időt a szakmai szervezetek, a törvény szerinte politikai háttéralkuk során jött létre, és összességében a kormányzat terveit „egy veszélyes kísérletnek” nevezte.
- Kifogásolta és az Alkotmánybírósághoz továbbította a családon belüli erőszak miatt a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható, távoltartásról szóló törvényt. A jogszabály előírta, hogy a rendőrség, illetve a polgári bíróság kitilthatja a hozzátartóival szemben erőszakot alkalmazó személyeket a közösen használt ingatlanból. Az államfő a többi között azzal érvelt, hogy igen tágan határozták meg mind a hozzátartozó, mind pedig az erőszak fogalmát. Sólyom László szerint a törvénynek ezek a szakaszai részben értelmezhetetlenek és alkalmazhatatlanok, részben pedig aránytalanul korlátozzák a tartózkodási hely szabad megválasztását. (A döntése éles reakciókat váltott ki. SZDSZ-es képviselők megengedhetetlen cinizmusról beszéltek, a miniszterelnök pedig arról, hogy a döntéssel az államfő mintha a családot fenyegető férj jogait erősebbnek tartaná, mint azokét, akiket fenyeget.)
- Alkotmánybírósághoz küldte „az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítő eszközök biztosításáról” szóló, azaz a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvényt is.
- Ugyancsak megfontolandónak tartotta az Országgyűlésnek az amerikai vízummentességhez szükséges egyezmény kihirdetéséről szóló jogszabályt. „Úgy találtam, hogy az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar bűnügyi nyilvántartáshoz” – indokolta döntését. Sólyom fenntartásainak oka az volt, hogy bűncselekmény elkövetésével nem vádolt személyek ujjlenyomatai is benne vannak a nyilvántartásban.
VISSZA A FELADÓNAK!
|
TÖRVÉNY |
BENYŰJTÓ |
ELFOGADVA |
ÁLLAPOT |
|
Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról. (2006. évi LXXXVII. sz. tv.) |
Kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) |
2006.07.24. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2006.10.30. |
|
Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről. (2006. évi CXXVIII. sz. tv.) |
Kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) |
2006.10.20. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2006.12.18. |
|
A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról. (2007. évi CVII. sz. tv.) |
Kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) |
2007.06.18. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2007.09.10. |
|
Az állami vagyonról. (2007 évi CVI. Sz. tv.) |
Kormány (pénzügyminiszter) |
2007.06.25. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2007.09.10. |
|
Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről. (2008. évi I. sz. tv.) |
Kormány (egészségügyi miniszter) |
2007.12.17. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2008.02.11. |
|
A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról. (2008. évi LVII. sz. tv.) |
Kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) |
2008.06.09. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2008.09.22. |
|
A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról. (2008. évi LXXI. sz. tv) |
Kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) |
2008.10.06. |
Változatlan formában elfogadva: 2008.11.03. |
|
Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról. (2008. évi LXXX. sz. tv.) |
Kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) |
2008.11.10. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2008.12.01. |
|
A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről (2008 évi LXVI sz. tv.) |
Kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) |
2008.10.13. |
Módosító javaslattal elfogadva: 2008.11.03. |
|
A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény módosításáról. |
Dr. Mester László, Hajdu László, Dr. Lamperth Mónika Warvasovszky Tihamér), Dr. Ipkovich György (MSZP) |
2008. 12.01. |
Zárószavazásra vár |
|
A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról. |
Kormány (honvédelmi miniszter) |
2008.12.01. |
Zárószavazásra vár |
Bartha Szabó József
