A Tisztelt Ház legharcosabb asszonyainak egyike dr. Hoffmann Rózsa. Vallja, hiszi és hirdeti, Klebelsberg Kunó nyomdokain járva: lett légyen bármilyen válság, az oktatás, igen az oktatás, a művelt képzett emberfők jelentik, jelenthetik a jövőt szép hazánkban! Tanította, és tanítja: tőkehiányos világunkban ez az igazi tőke, nem a maradék nemzeti vagyonunk kótyavetyélése, zálogba adása, az ország eladósítása.  Sokadszor szólt, szól érte a Tisztelt Házban. Látszólag keveseket érintő, valójában azonban az oktatásügy egészét közvetlenül befolyásoló témáról, a tanárképzés fontosságáról szólt legutóbb.

– A felsőoktatás átalakítása több ponton is jelentős mértékben érinti a tanárképzést. Ezekben a változásokban komoly kockázatok és komoly lehetőségek vannak. Várhatóan jelentősen csökkenni fog a fiatal tanárok szakmai képzettsége. A lehetőségek két területen mutatkoznak. Az egyik: az egyetemeknek végre módjukban áll majd a tanárképzésre jelentkezők kiválasztása, szakmai alkalmasságának vizsgálata. Bízzunk benne, hogy meg tudják oldani! A másik lehetőség a gyakorlati idő jelentős megnövekedése, ezek közül is a féléves önálló szakmai gyakorlat. Ez komoly lehetőség lenne akkor, ha a feltételek biztosítottak volnának, de erről még nagyon-nagyon keveset tudunk.

– 2006-ban megjelent az alaprendelet, aztán évekig nem történt semmi. Tavaly januárban írásbeli kérdéssel fordultam a miniszter úrhoz, (Hiller István – A szerk.) felsorolva hét-nyolc kérdést a féléves gyakorlat szakmai, jogi és pénzügyi szabályozását illetően. A kérdésekre semmitmondó választ kaptam, de vártam türelemmel, majd ősszel megjelent a Zöld könyv, melynek szerzői is hangsúlyozzák, hogy szükségszerű a féléves szakmai gyakorlat jogi szabályozása. Ez év február elején ismét írásbeli kérdéseket tettem fel a miniszter úrnak, ismét semmit mondó válaszokat kaptam.

– Hogy lássák a képviselőtársak, miről van szó, néhány témát kiemelek a feltett kérdéseimből és a bizonytalanságból, amelyek kockáztathatják a tanárképzés sikerét. Először: mely iskolákban zajlik majd a féléves önálló gyakorlat? Kívánatos volna, hogy ne kiválasztott laboratóriumok legyenek, hanem olyan iskolák, ahol úgymond az élet sűrűjét, a pedagógiai munka valódiságát tanulhatják a hallgatók! Ha ezek az iskolák nem lesznek erre felkészítve, ha úgymond szívességet kell, hogy tegyenek a felsőoktatási intézménynek, hogy fél évre odaengedjék heti tíz órában tanítani a tanárjelölteket, akkor ez nem a tanárképzés jól megalapozott szakmai befejezése lesz, hanem a munkaerőhiány valamifajta pótlása! Másodszor: lesznek-e ezekben az iskolákban olyan mentortanárok, akik ezt a munkát hivatásszerűen el tudják végezni? Ez a féléves szakmai gyakorlat ugyanis már nem az, mint a korábbi gyakorlótanítás, amelynek szintén helyet ad ez a rendelet. Erre a kérdésemre miniszter úr azt válaszolta, hogy az egyetemek a mentorokat szakirányú továbbképzésekben szeretnék felkészíteni. Jelzem: ezeknek a mentorképzéseknek már rég el kellett volna kezdődniük! Sok-sok bizonytalanság van e tekintetben: mi lesz a feladat, mi lesz ennek az egész munkának a jogi szabályozása? – Vaktában tapogatózunk! Végül a harmadik kérdés: a fiatal tanárjelöltek heti tíz órát tanítanak az iskolákban. Törvényeink értelmében a munkavégzésért térítés jár! Erre a kérdésemre is értelmezhetetlen választ kaptam, amely úgy szól: „megfelelő hallgatói munkadíjért fizet a gazdálkodói szervezet, erre az önkormányzati fenntartású közoktatási intézmény nem kötelezhető.”

– „Csak” szerettem volna rámutatni a bizonytalanságok sorozatára: valós az aggodalom, hogy a tanárképzésnek ez a nagy lehetősége könnyen kudarcba fulladhat! Az elmúlt héten a bázisiskoláink körében tartottunk a vezető tanároknak megbeszélést, ahol záporoztak a kérdések. Nem válik a kormány nagy dicsőségére, hogy ezeknek a kérdéseknek a zömére nem tudtunk válaszolni! Tisztelettel kérem a minisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket!

A kormány nevében ezúttal Arató Gergely oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár válaszolt: – Képviselő asszony! Egy valódi szakértőtől kaptam tanácsot kérdéseinek megválaszolására: tegnap este, amikor készülni kezdtem, odajött hozzám a fiam, aki most készül iskolába. Elmondtam neki, hogy mit kellene ma itt mondanom és mi az, ami fontos, és megkérdeztem tőle, hogy milyen tanító nénit szeretne, mit gondol erről. Azt mondta, hogy a tanító néninek olyannak kell lennie, aki szereti a gyerekeket – ez a legnehezebb, ezt nem tudjuk tanítani, ezt legfeljebb átadni tudja egy felsőoktatási intézmény vagy a hozzá kapcsolódó gyakorlóiskola -, aki érdekeseket mesél, aki le tudja kötni a gyerekek figyelmét. Azért mondtam el ezt a példát, mert ez mutatja, hogy nem elsősorban a tárgyi tudás - bár ez is nagyon fontos -, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy nem kizárólag a tárgyi tudás az, amit egy tanárjelöltnek tudnia kell a választott hivatásáról, sokkal inkább gyakorlati ismeret, mentalitás, olyan típusú hozzáállás, amivel képes megragadni, képes lekötni a gyerekeket...

– Ezt a témát képviselő asszony valóban többször felvetette. Egyetértek azzal, hogy az egyik legfontosabb kérdés a tanárképzési reform. Azzal is egyetértek, hogy sok a bizonytalanság, sok még a tisztázatlan pont. De nem hiszem, hogy el lennénk késve, hiszen itt két év van még arra, hogy ezeknek a szakmai, jogi feltételeit kialakítsák, megteremtsék a felsőoktatási intézmények. Ennek ellenére a képviselő asszony jelzését jogosnak érzem. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy olyan fórumokat, lehetőségeket teremtsünk, ahol egyrészt tisztázhatók a jogi és a finanszírozási környezetre vonatkozó kérdések, másrészt pedig lehetőség van arra is, hogy elősegítsük a felsőoktatási és közoktatási intézmények közötti hálózatok, együttműködések kialakulását. Ezért élni fogunk a képviselő asszony kezdeményezésével, és ilyen típusú párbeszédre fogjuk hívni a tanárképző intézményeket, és ilyen típusú lehetőséget fogunk kínálni a közoktatási intézmények számára is.

Bólintott, tapasztalataitól vértezve, nem nagy bizalommal dr. Hoffmann Rózsa:
- Adja Isten, hogy így legyen!
Tudom, de mindegy:   
kiáltani muszáj,
énekelni muszáj,
megmutatni muszáj,
mert ebben és ezáltal élek!
(Veres Péter)