„Rendíthetetlen akarattal, nemzetünk létének és jövőjének érdekében, mi, a Magyar Köztársaság valamennyi polgára, akik az igazságot, a jóságot és a szeretetet — mint minden emberi közösség alapjait a Jóistenbe vetett hitből vagy más egyetemes értékek iránti meggyőződésből kifolyólag – tiszteletben tartjuk, megbecsülve és megőrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság történelmében gyökereznek...”
„Marathónnál a reménytelenség győzött." – írta volt a balsorsból is erőt merítő Németh László. Munkássága alapján méltán emlékezetünkben őrzött író, nem is sejtette, sejthette, hogy egykoron, az oly nagyon remélt demokráciában az ellenzéki képviselőknek vállalniuk kell - újra és újra - a maratoni kihívást, a reménytelenség újabb győzelmét, mert hatékony szerepvállalásuk és példamutató magatartásuk nélkül elképzelhetetlen a társadalmi kibontakozás és a polgári Magyarország megteremtése, megmentése. Huszonegy törvény, törvénymódosítás vár arra, (2008. 02. 11. - hajnal), hogy legalább tárgysorozatba vegyék, majd értekezzen is róla a Tisztelt Ház. Kifejezetten a FIDESZ-KDNP MDF ellenzéki pártok alkotta lista. Talány, persze talány, hogy napirendre tűzik-e bármelyiket. A kormány saját szájíze szerint szorgalmazza a szorgalmazandókat, így aztán nem is kísérik különösebb aggodalommal e listát.
+
Nincs olyan Alkotmány - már ahol van - a világon, ’melynek preambulumát (bevezetője) egyetlen árva mondat fémjelezne. Szép hazánké – javítandó az 1949-ben született régit, még a rendszerváltás hajnalán született: „A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg…” Azóta sincs is új Alkotmányunk… Dr. Semjén Zsolt és dr. Simicskó István indokoltnak látták, látják, hogy „legalább” a preambulumát módosítsa a Tisztelt Ház. A két kereszténydemokrata politikus az európai alkotmányozási példák emelkedett hagyományait követve, életünknek és mindennapi munkánknak, valamint az ezeket szabályozni hivatott jogalkotásnak az alapértékeire helyezve a hangsúlyt szorgalmazta, szorgalmazza:
|
„A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény I. fejezetét megelőző mondat (preambulum) helyébe a következő mondat lép: Rendíthetetlen akarattal, nemzetünk létének és jövőjének érdekében, mi, a Magyar Köztársaság valamennyi polgára, akik az igazságot, a jóságot és a szeretetet — mint minden emberi közösség alapjait a Jóistenbe vetett hitből vagy más egyetemes értékek iránti meggyőződésből kifolyólag – tiszteletben tartjuk, megbecsülve és megőrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság történelmében gyökereznek , átérezve azon kötelezettségünket, hogy az ezeréves magyar államiság örökségét a jövő nemzedékeire hagyományozzuk, hálás szívvel elődeinknek a magyar szabadságért és függetlenségért vívott áldozatos küzdelmeikért, tiszteletben tartva az ember veleszületett méltóságát, és jogát arra, hogy szabad és boldog életre törekedjék, igyekezettel a magyar állampolgárok jólétének előremozdítására, elismerve az embertársaink iránti szolidaritás kötelezettségét, közösséget vállalva a határainkon túl élő nemzettársainkkal, biztosítva a demokratikus jogállam működését, érezve felelősségünket Isten, a nemzet és saját lelkiismeretünk előtt, megalkotjuk a Magyar Köztársaság Alkotmányát mint az állam alaptörvényét .” |
Benyújtották: 2008.04.15. Még a bizottságok sem tárgyalták…
+
A gépjárműadóról szóló törvény módosítását kezdeményezte dr. Áder János. A tavalyi év utolsó napjaiban módosított törvény az autó motorméretétől függően havi 7.000, illetve
+
Csak kivételesen, indokolt mértékben és esetekben, szűken értelmezve lehessen vasárnapi munkát elrendelni – tartalmazza az a munka törvénykönyvének módosítását szorgalmazó indítvány, melyet öt KDNP-s képviselő, Semjén Zsolt, Harrach Péter, Lanczendorfer Erzsébet, Medgyasszay László és Firtl Mátyás fémjelez, (2009.01.29.). Az új szabályozás kimondaná azt is: vasárnapi munkavégzés esetén „a munkavállalót rendes munkabérén felül ötven százalékos bérpótlék illeti meg.” A Kereszténydemokrata Néppárt 2007. júniusában indította el vasárnapi pihenőnapért folytatott kampányát, ehhez kapcsolódóan adta ki a „Szabad vasárnap chartát”, amelyhez 12 civil szervezet csatlakozott és mintegy hétezer magánszemély írta alá. A törvénymódosítás, elfogadása esetén, 2010. január 1-től lépne hatályba.
+
A felnőttképzésről szóló törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról szól dr. Magyar Bálint, Velkey Gábor (SZDSZ), Pettkó András (MDF) indítványa. „Törvény kereti között szükséges rögzíteni, hogy a célok megvalósításának alapját képező digitális írásbeliség és kiemelten a digitális írástudás megszerzése minden felnőttképzés része kell hogy legyen, függetlenül attól, hogy milyen általános, nyelvi vagy szakmai képzés valósul meg a felnőttképzési törvény keretei között.” A módosító jogszabály hatályba léptetésének lépcsőzetes időzítése lehetőséget biztosíthat/na a felnőttképzési rendszer intézményeinek az új feltételekhez történő alkalmazkodásra.
+
A szabad rablást megakadályozandó szándékkal nyújtotta be a nemzeti filmvagyon privatizációját megakadályozó módosítását Halász János. A Fidesz képviselője (Fidesz) érvelése: „A nemzeti filmvagyon felbecsülhetetlen kincs, ezért nemcsak megőrzése, de bemutatása is csak akkor garantálható, ha az állam kizárólagos jogokkal rendelkezik felette. A Magyar Mozgókép Közalapítvány alapítói jogaival rendelkező stúdiók magánosítása veszélyeztetné a magyar filmszakma jövőjét, hiszen magánkézbe adásuk következtében adhatóvá - vehetővé válna ez a jog, ami beláthatatlan következményekkel járna az állami támogatások elosztására, a filmfesztiválokon való magyar részvételre és a teljes filmszakmára.” A törvényjavaslat célja, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum csak közvetlenül forgalmazhassa a filmalkotásokat, mert a filmszakmai szempontok csak így teljesülhetnek maradéktalanul.
+
Világos és félreérthetetlen dr. Répássy Róbert (Fidesz) indítványa, (2008. november 21.): „Tűrhetetlen, hogy amíg a kormány brutális megszorításokat vezet be, a nyugdíjasok zsebében kotorászik, befagyasztja a közalkalmazotti béreket és családok egzisztenciáját sodorja veszélybe, addig állami cégek tisztségviselői súlyos százezreket-milliókat tesznek zsebre havonta.Javaslatunk, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló indítvány azt a célt szolgálja, hogy megszűnjön ez az ordító igazságtalanság. Teljesen felesleges, hogy nyolc-tíz fő alkossa az állami cégek igazgatóságait felügyelő bizottságait, súlyos százezrekért-milliókért. A törvény által előírt minimális szintre, azaz 3-3 főre kell csökkenteni a nagy állami cégek igazgatóságainak és felügyelő bizottságainak létszámát, az itt helyet foglalók fizetéseit pedig a mindenkori átlagbér szintjére kell csökkenteni” - Csoda lenne, ha legalább tárgysorozatba vennék!
+
Tényeket idéző, s gondolatokat ébresztő a táblázatunk. Kellemes böngészést!
TÁRGYSOROZATBA VÉTELRE VÁR
|
|
TÁRGY |
BENYÚJTÓ |
BENYÚJTVA |
|
1 |
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról |
Dr. Áder János (Fidesz) |
2009.01.30. |
|
2
|
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról |
Dr. Semjén Zsolt, Harrach Péter, Dr. Lanczendorfer Erzsébet, Dr. Medgyasszay László, Firtl Mátyás (KDNP) |
2009.01.29. |
|
3 |
A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról |
Dr. Magyar Bálint, Velkey Gábor (SZDSZ), Pettkó András (MDF) |
2009.01.29.
|
|
4 |
Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről |
Szatmáry Kristóf, Pelczné Dr. Gáll Ildikó (Fidesz) |
2009.01.27. |
|
5 |
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. módosításáról |
Pettkó András, Hock Zoltán (MDF) |
2009.01.14. |
|
6 |
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról |
Dr. Semjén Zsolt, Harrach Péter (KDNP) |
2009.01.09. |
|
7 |
A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról |
Dr. Ujhelyi István (MSZP) |
2009.01.05.
|
|
8 |
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról |
Dr. Sándor Klára, Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi, Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Dr. Bárándy Gergely, Dr. Csiha Judit (MSZP) |
2008.12.29. |
|
9 |
A Magyar Köztársaság által Tibet ügyében fontosnak tartott szempontok törvénybe iktatásáról |
Balog Zoltán (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Dr. Fodor Gábor (SZDSZ), Pettkó András (MDF) |
2008.12.12. |
|
10 |
Egyes törvényeknek a nemzeti filmvagyon privatizációját megakadályozó módosításáról |
Halász János (Fidesz) |
2008.12.12. |
|
11 |
A közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról |
Dr. Hargitai János (KDNP, Dr. Ódor Ferenc (Fidesz) |
2008.12.10. |
|
12 |
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról |
Meggyes Tamás (Fidesz) |
2008.12.03. |
|
13 |
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról |
Koszorús László, Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) |
2008.11.27. |
|
14 |
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról |
Bagi Béla (Fidesz) |
2008.11.24. |
|
15
|
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvény módosításáról |
Dr. Csiha Judit, Dr. Bárándy Gergely (MSZP) |
2008.11.18. |
|
16 |
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról |
Dr. Tompa Sándor, Káli Sándor (MSZP) |
2008.11.12. |
|
17 |
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról |
Dr. Buzás Péter, Dr. Botka László (MSZP) |
2008.06.17. |
|
18 |
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról |
Dr. Semjén Zsolt, Dr. Simicskó István (KDNP) |
2008.04.15. |
|
19 |
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról |
Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Répássy Róbert (Fidesz) |
2008.04.15.
|
|
20
|
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról |
Borenszki Ervin, Lombos István (MSZP) |
2007.05.22. |
|
21
|
Az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról |
Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Répássy Róbert (Fidesz) |
2006.07.21. Napirendre vétele 34 alkalommal leszavazva |
Bartha Szabó József
