„Agyrém, hogy büntetjük a gyermekvállaló anyákat”

Számos módja van annak, hogyan tehető hosszú távon fenntarthatóvá a nyugdíjrendszer. A külföldi munkavállalók integrációja helyett olyan programokat kell kidolgozni, amelyek tisztes körülményeket teremtenek a gyermekvállalásnak – mondta az InfoRádiónak Mészáros József, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mészáros József arra is kitért, hogy egyre nagyobb kihívást jelent a nyugdíjrendszerek fenntartása a fejlett társadalmak számára, mint mondta, a nyugdíjkorhatárhoz szerte a világon hozzányúlnak, ehhez azonban közmegegyezés szükséges, nem célravezető a rendszert ad hoc módon, puccsszerűen változtatni.

Egyre nagyobb kihívást jelent a nyugdíjrendszerek fenntartása a fejlett társadalmak számára - mondta Mészáros József, a Budapesti Műszaki Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének tanára egy, az idősödés gazdasági hatásairól és az általa okozott nemzetközi pénzügyi egyensúlytalanságról szóló konferencián.

A korábbi társadalmakban – mind a tradicionális, mind a modern ipari társadalomban - jóval kevesebb idős ember volt, mint ma – utalt a szakember az idős emberek egyre nagyobb arányára, a fordított társadalmi piramisra az InfoRádiónak adott nyilatkozatában, aki szerint ehhez kell igazítani a társadalmi intézményeket is.

A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugdíjkorhatárhoz szerte a világon hozzányúlnak, ehhez azonban közmegegyezés szükséges. Németországban például huszonöt éves program keretében emelték az, így mindenki tudja, mivel kalkulálhat. Magyarországon viszont az a szokás, hogy ad hoc módon, puccsszerűen születnek az intézkedések. Ezt abba kell hagyni, és hosszú távon kell gondolkodni – szögezte le Mészáros József.

A nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében a járulékfizető munkavállalók számának növelésére többféle megoldást is kitaláltak már világszerte, mint mondta, vannak olyan országok, amelyek külföldi munkavállalókat fogadnak be a hazaiak csökkenő számának kompenzálására, de integrációjuk nem működik problémamentesen. Hozzátette: Magyarország is megtehetné ezt a határon túli magyarsággal, de ezzel a szomszédos országok kárára oldaná meg a problémát.

Sokkal egyszerűbb és olcsóbb aktív népesedési politikát folytatni, azaz tisztes körülményeket teremteni a gyermekvállaláshoz – jelentette ki Mészáros József. Olyan új társadalmi intézményeket kell létrehozni, amelyek gyermekvállalásra ösztönzik a középosztályt. Rámutatott, a nyugat-európai országok épp efelé mozdulnak el.

Ha egy nő szül három gyereket és tisztességben föl is neveli őket, akkor ők adófizető állampolgárokká válnak. Ennél hasznosabb tevékenységet a társadalombiztosítás számára nem tud végezni – szögezte le Mészáros József.

Rámutatott: ez a nőt ma sokkal rosszabbul jár, mint a magas keresetűek, akik nem vállalnak gyermeket. „ez agyrém, ilyen rendszert nem szabad működtetni” – hívta fel a figyelmet a kereszténydemokrata politikus.

Az InforRádió interjúja itt meghallgatható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!