A közismert lakáskölcsön-konstrukciókat általában devizahitelként emlegetik, csak nagyon ritkán teszik hozzá a pontos jelzőt, hogy ezek devizaalapú hitelek – bár ilyenkor megjegyzik, hogy ez lényegesen más, mint az egyszerű devizahitel. Ugyanis az utóbbi formára az a jellemző, hogy abban valódi kemény valutában folyósítanak kölcsönt. Míg az „alapúban” senki nem látott egyetlen kanyi devizát, sem felvevő, sem folyósító. Talán az adott pillanatban a hitelnyújtó bank trezorjában nem volt egy cent svájci frank sem.
Hogy a két helyzet között mi a különbség, azt sokáig sem a hitel igénylői, sem a szélesebb magyar társadalom, valószínűleg maguk az állami illetékesek sem értették. Ha ez utóbiak értették, de nem figyelmeztették a felvevőket, az súlyos felelőtlenség. Ha nem is értették, akkor ráadásul alkalmatlanságukat bizonyították vele.
A devizaalapú hitelnyújtás valójában nem egyszerű banki üzleti tevékenység, hanem lényegét tekintve szerencsejáték. Vajon van-e joga egy banknak szerencsejáték-tevékenységre? Tulajdonképpen van, amennyiben bróker-tevékenységre jogosult. Mert a brókerség, a tőzsdei játék szerencsejáték valójában.
Bemegy az ügyfél a brókerhez és megbízza, hogy vásároljon számára ilyen és olyan értékpapírokat, vagy aranyat, vagy gabonát. Befizeti a megállapodás összegét, aztán várja, hogy a vásárolt árucikk értéke emelkedjék. Ha nem emelkedik, sőt, csökken, akkor a megbízó vesztett, örüljön, ha a vagyona roncsait visszakapja. Sok esetben csak egy elszámolást kap, hogy a tőzsdei árfolyamok hullámzása miatt a jegyzése elolvadt, esetleg fizessen még valamit a nullszaldó kiegyenlítésére.
A devizaalapú hitel esetében a folyamat éppen az ellenkezője, legföljebb a végeredmény azonos, az ügyfél fizessen rá az eredeti megállapodásban foglalt összegre az árfolyamváltozás miatt.
Ugyanis a devizaalapú hitelnél az ügyfél olyan egyoldalú szerencsejáték részese, ahol a kockázatot csak ő viseli. Elméletileg persze a bank is, mert ha történetesen a deviza árfolyama csökken, akkor a felvevő befizetési kötelezettsége is csökken. A gyakorlat azonban ezt kizárja.
A bank ugyanis eleve csak olyan „alapú” devizában hajlandó hitelt nyújtani, amelyben szinte kizárt, hogy annak értéke csökkenni fog a lejárati időn belül. Arra már a svájci frank alapú hitelek kibocsátásakor mérget lehetett venni, hogy az évszázada értékálló frank árfolyama csökkenni nem fog. Hiszen éppen ezért erre alapozták az üzletet. Legrosszabb esetben is – mármint banki szemszögből – marad az akkori szinten, de inkább növekedni fog árfolyama az igénylő állampolgár országának a svájciénál jóval ingatagabb nemzetgazdasága miatt. Ezt a „hitelminősítők” is jelezni szokták.
A banknak tehát vesztési esélye semmi, de ha történetesen mégis bekövetkeznék a frank árfolyamcsökkenése, a bank a kamat változtatásával és költségek manipulásával korrigálni tudja a saját veszteségét.
Ezzel szemben a hitelfelvevőnek semmiféle eszköz nincs a kezében, hogy az esetleges veszteségét korrigálja. Vagyis olyan egyoldalú szerencsejátékban vett részt, ahol csak ő veszíthetett. És vesztett.
Tartalmát tekintve tehát a devizaalapú hitelezés egy olyanfajta brókertevékenység, amely éppen az ellenkezője a törvényesen engedélyezett bróker-üzletnek.
Hitelnyújtás álcája alatt olyan ügyletekre került sor, amelyek valójában nem a hagyományos banki hitelezés szabályai szerint bonyolítódtak le, hanem a szerencsejáték, ha úgy tetszik, a fogadás hagyományai szerint.
Te, ügyfél, fogadsz velem, a bankkal, hogy X esztendő alatt a svájci frank-forint viszonylatban nem lesz árfolyamváltozás. Ha mégis, a különbözetet a vesztes fizeti. A vesztes pedig csak te lehetsz.
Vajon törvényes-e banki hitelezés örve alatt szerencsejátékot folytatni?
