„Elvonási tünetek” jelentkeztek Gyurcsány Ferencnél

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint Gyurcsány Ferencnél elvonási tünetek jelentkeztek, s ezért szervezett magának egy rendezvényt, ahová odacsődített kétezer nyugdíjast, hogy ünnepeltesse velük magát.

Halász Zsuzsa, a párt szóvivője Gyurcsány Ferenc országértékelő  beszédére reagálva az MTI-nek azt mondta, hogy ha a korábbi kormányfő  valóban komolyan gondolt volna bármifajta értékelést az elmúlt évekről,  akkor szót ejtett volna a nokiás-dobozokról, és beszélt volna arról is,  hová tették az ellopott közpénzt.

Ha komolyan gondolta volna, felvilágosítást adott volna arról is, hogy milyen kapcsolatban állt Joav Blummal, akinek odaadta volna a velencei tópartot, felsorolta volna azon barátainak a nevét, akiket a kormányzati negyed beruházásánál helyzetbe hozott, „és így tovább, és így tovább” – fogalmazott a szóvivő.
    
Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokratikus Charta felkérésére tartott értékelő beszédében azt kérte a demokratáktól, a bizonytalanoktól és a csüggedőktől, hogy támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Úgy vélekedett, hogy a választással a küzdelemnek nem lesz vége.
    
A volt miniszterelnök leszögezte: jobb lett volna, hogy ha nem így lesz, de minden esélye megvan annak, hogy hárompárti legyen a parlament; ezzel a demokratáknak végül egyetlen képviselője lesz a parlamentben, ez pedig az MSZP.
    
Az MSZP lehet a nyugatos polgárosodás, a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság utolsó igazi védője, ez nagy felelősség – húzta alá a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!