2013 – a kereszténydemokrata családpolitika éve

A Fidesz–KDNP kormányzásának harmadik évében sikerült elérnünk, hogy a gyermekek után járó családi adókedvezmény kiteljesüljön. A most záruló évben a Kereszténydemokrata Néppárt sok egyéb célkitűzése is megvalósulhatott, de kétségkívül a gyermekes családok helyzetén nagymértékben javító további adókedvezmény kiterjesztése volt a legfontosabb politikai célunk erre az esztendőre.

A módosítás 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, és ott van az ország költségvetésében az a pénz – 55 milliárd forint –, ami a gyermekesek zsebében maradhat.

2014 januárjától azok a szülők, akiknek eddig az összevont adóalapjuk, vagy az a szülő, akinek az egyéni SZJA alapja már nem adózott, de még nem tudták teljesen igénybe venni a gyermek, vagy gyermekeik után járó családi adókedvezményt, kedvezményesen csökkenthetik a nyugdíj, illetve az egészségügyi járulékalapjukat is. A legegyszerűbben megfogalmazva: azok, akik már nem adóztak, de még nem kaptak meg minden kedvezményt, ezen túl TB járulékot sem fizetnek, vagy legalábbis nagyrészt nem.  Ezzel elértük az egyik legtávolabbi célt, amit kitűztünk magunk elé 2010-ben, a ciklus elején.

A KDNP a családi adókedvezmény kibővítéséért küzdött, de a parlamenti vitában az intézkedést átkereszteltük az „alacsony keresetűek” kedvezményévé. A kifejezés ugyanis pontosan tükrözi azok társadalmi és anyagi helyzetét, akik az intézkedés első számú kedvezményezettjei. Közérthető valós példával élve: egy kétgyermekes családban, ahol az idén a teljes jövedelem bruttó 90 000 forint volt, ez jövőre havi 5600 forintos nettó emelkedést jelent. Ebbe a csoportba nagyrészt a közmunkások, illetve adott esetben a keveset kereső pénztárosok, vagy a minimálbéren tartott takarítók tartoznak.

Magyarországon a Gyurcsány–Bajnai-kormányok pusztítása következtében sajnos joggal lehetett beszélni a gyermekvállalással együtt járó szegénységgel. Ez az állapot 2014-től a KDNP javaslatának elfogadásával meg fog szűnni. A többgyermekes kiskeresetű családok ugyanis az adókedvezmény első számú nyertesei. A háromgyermekes családok esetében jóval nagyobb adókedvezményt lehet majd érvényesíteni. Ismét az életből hozott példákkal illusztrálva: egy olyan háztartásban, ahol egy kereső van, aki – mondjuk – az erdőgazdálkodásban 100 ezer forint bruttót kap, 17 ezer forinttal nagyobb lesz a nettó jövedelem jövőre. Egy másik családban, ahol az egyetlen dolgozó szülő keres – például szállítási vagy éppen ingatlanforgalmazási területen – bruttó 200 ezer forintot, nettó 34 ezerrel marad majd több. A legjobban azok a háromgyermekesek járnak, akiknek összesen bruttó 300 ezer forint körüli az összjövedelmük. Ők január 1-jétől nettó 51 ezer forinttal többől gazdálkodhatnak.

Kiszámítható és tervezhető lesz a családok költségvetése. Vagy a megszületett gyermekekre maradhat több, vagy éppen a tervezett kicsik megszületését ösztönözheti a kedvezmény. Ilyen bőkezű még az első Orbán-kormány sem tudott lenni a gyermekesekhez, de időközben a szocialista-liberális kormányok gyermekellenes programja, és a következményeképp előállt katasztrofális demográfiai helyzet indokolttá tette mindannyiunk áldozatvállalását. Jó okunk van reménykedni abban, hogy a gazdasági fordulat eredménye olyan mértékű növekedés lesz a következő években Magyarországon, amely fedezni képes a nemzet jövőjének zálogát: a magyar családokat és minél több gyermeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!