2014 a rezsiharc éve lesz!

A rezsicsökkentés megvédését és folytatását nevezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, ahol azt is mondta: a kormánynak létre kell majd hoznia az első magyar nonprofit energiaszolgáltatót. A kormányfő a rezsicsökkentés megvédésének első lépéseként említette, hogy – akár már kedden – meg kell alkotni az Országgyűlésben a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt.

 

Másodszor – folytatta – „fel kell vennünk a kesztyűt az Európai Unióval”, amely kötelezettségszegési eljárással fenyeget.  Harmadik lépésként pedig meg kell teremteni a nonprofit energiaszolgáltatók működésének feltételeit - mondta, közölve, hogy ehhez az Országgyűlésnek törvényt szükséges alkotnia, amely alapján a kabinetnek létre kell hoznia az első magyar nonprofit energiaszolgáltatót.

Orbán Viktor szavai szerint „tudtuk előre”, hogy 2014 a rezsiharc éve lesz, mert a rezsicsökkentéssel mint nemzetstratégiával és következetes folytatásával „óriások tyúkszemére léptünk, akiknek nagy befolyása van az unió bürokráciájára”. A kormány világossá tette, hogy a rezsicsökkentés nem egyszeri intézkedés, hanem „egy másik világ kezdetét jelenti Magyarországon”, és hogy nem tűri tovább a magánmonopóliumokat.

Mint fogalmazott, a mostani kormánytöbbség már 2010-ben úgy döntött: „a piros-fehér-zöld sarkot választjuk” a szorítóban, és „most sem ölhetünk ölbe tett kézzel, (...) meg fogjuk védeni a rezsicsökkentést”.

Biztonságos életet teremtenek

Az alacsony rezsi biztonságos életet tesz lehetővé a családoknak, az olcsó energia pedig versenyképessé teszi az országot a befektetésekért folyó nemzetközi harcban – hangsúlyozta. Kormánya célja, hogy az energiaellátás Magyarországon legyen a legolcsóbb Európában – jelentette ki, megjegyezve, hogy ezzel nőhet a munkahelyek száma, megerősödhetnek a magyar vállalkozások, és további külföldi befektetések érkezhetnek.

Orbán Viktor újólag szólt arról: Európa csak úgy lehet versenyképes Amerikával és Ázsiával, ha radikálisan leszorítja az energiaárakat.

A verseny nem fogja meghozni a kívánt eredményt, radikálisan alacsonyabb energiaárakat csak árszabályozással lehet elérni. „Mi megoldást javaslunk egész Európának, aztán vagy megfogadja, vagy nem” – mondta.

Mi azonban nem adhatjuk fel saját érdekeinket és nem mondhatunk le a versenyképességünkről. Ceterum censeo: a rezsiharcot meg kell vívni – jelentette ki, arra kérve az összes képviselőt, álljanak ki a rezsicsökkentés mellett.

Sikerült túljutni a reménytelenségen

A kormányfő beszédében kifejtette azt is: négy éve célul tűzték, hogy eltakarítják a múlt romjait, szakítanak a régi világ kishitűségével, és összefogással erős Magyarországot építenek, hogy az emberek saját kezükbe vehessék jövőjük irányítását.

Kiemelte: az országnak sikerült túljutnia a reménytelenségen, a 2010 előtti rossz kormányzás okozta kilátástalanságon, megosztottságon, a hanyatláson.


 

Gondolkodásban és lélekben is megújultunk

A 9 százalékos munkanélküliségi rátáról azt mondta: magas, de gyorsuló ütemben csökken, és javult a munka megbecsülése is, Magyarországon a második legnagyobb minimálbér-emelést hajtották végre az Európai Unióban, valamint tíz százalékkal nőttek az átlagbérek is. Szólt arról is, hogy az elemzők többsége a kormánynál nagyobb gazdasági növekedést vár.

A gazdasági eredmények mellett Magyarország képes volt „gondolkodásában és lélekben is megújulni” – közölte, megjegyezve: a lelki megújulás segített nemzeti egységet teremteni a dunai árvíz idején, és ez kellett a bankárok, a multinacionális vállalatok és a brüsszeli diktátumok elleni összefogáshoz is.
Magyarország már nem ijed meg senkitől, nem bújik el a viták és küzdelmek elől, kiáll magáért – jelentette ki.

Orbán Viktor mindazonáltal hangsúlyozta, kormánya nemcsak vitákat és konfliktusokat vállalt, megerősítette Magyarország és a NATO, valamint a nagy európai államok szövetségét, miközben új gazdasági-kereskedelmi együttműködéseket épít ki világszerte, tárgyalásokat folytatott és fontos megállapodásokat kötött az elmúlt fél évben Indiában, Japánban, Oroszországban és Törökországban, és folytatja ezt Kínában és Szaúd-Arábiában is. A kabinet célja, hogy az export egyharmada Európán kívülre irányuljon 2018-ra – közölte, ezt ambiciózus, de nem lehetetlen vállalkozásnak minősítve.

Magyarországnak újra van jövője

A miniszterelnök szerint Magyarország megújult és újra van jövője. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában kiemelte: az országnak sikerült túljutnia a reménytelenségen, a 2010 előtti rossz kormányzás okozta kilátástalanságon, megosztottságon, a hanyatláson.

Magyarországnak ismét van jövője, mert stabilan és fenntarthatóan növekszik gazdasága, mert nő önbizalma, egyre inkább hisz saját erejében, és mert közép-európai országként ahhoz a régióhoz tartozik, amely a következő időszakban az európai növekedés motorja lesz – jelentette ki.

A kormányfő hozzátette: Magyarország jobb állapotban van, mint négy évvel ezelőtt, és évről évre jobban teljesít. Azt mondta, az ország megújítása nem sikerülhetett volna a választópolgárok kétharmados felhatalmazása és a fontos ügyekben létrejövő nemzeti egység nélkül.

Orbán Viktor ismertette az elmúlt időszak döntéseit

Az elmúlt időszak kormányzati döntéseit, köztük a tervezett paksi atomerőmű-bővítésről szóló orosz-magyar megállapodás megkötését is ismertette Orbán Viktor az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján.

A kormányfő a plénum előtt elmondta, elkészült az a dokumentum, amely szabályozza az Európai Unió és Magyarország közötti pénzügyi együttműködést a következő hét évben.

A kabinet államközi szerződést kötött Oroszországgal a nukleáris együttműködésről, visszavásárolta a Főgáz eddig német kézben lévő részvényeit, döntött egy új Budapesti Kongresszusi Központ felépítéséről, áttekintette és részben módosította a miskolci digitális programot, tanuszoda-építési programot állított össze, és kiemelt üggyé nyilvánította a 2021-es úszó-világbajnokság megrendezését - sorolta a döntéseket Orbán Viktor.

Közölte azt is: a kormány az online pénztárgépek ügyében garantálja, hogy egyetlen becsületes kereskedő se szenvedjen kárt.

A nemzetközi kapcsolatokról szólva emlékeztetett decemberi törökországi hivatalos látogatására, a múlt heti – Ukrajna helyzetéről szóló – V4-csúcstalálkozóra, valamint külföldi cégek közelmúltbeli magyarországi beruházásaira.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!