300 millió euróval segíti az Európai Unió Haitit

A Haitin pusztító földrengés másnapján az Európai Unió gyorssegélyként hárommillió eurót szabadított fel, ezt újabb 27,1 millió euró követheti néhány napon belül –  tudatta Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt Európai Parlamenti képviselője  közleményében. Hosszabb távon az unió több mint 300 millió eurót mozgósítana 2010-es költségvetéséből a károk enyhítésére.

Január 27-én az Európai Bizottság humanitárius ügyekért felelős főigazgatóságának igazgatója tájékoztatta az Európai Parlament Költségvetési Bizottságát a Haiti megsegítésére tervezett, illetve már megtett lépésekről – olvasható a dokumentumban. A 2010-es uniós költségvetés terhére gyorssegélyként az Európai Unió több mint 30 millió eurót folyósít, ezt követheti egy az infrastruktúra helyreállítását segítő, 106,8 millió eurós összeg, majd az Európai Fejlesztési Alapból 200 millió eurót mozgósítanának a középtávú rekonstrukciókra – közölte a képviselő.

Surján László, a 2010-es költségvetés végrehajtásának parlamenti irányítója szerint „jó döntés, hogy az Európai Unió a már működő humanitárius eszközeivel és nem bizonytalan pénzügyi megoldásokkal segít a bajbajutottakon”. „Ami történt, történelmi mértékben párját ritkító esemény. Az Európai Unió által mozgósítandó több mint 300 millió euró a lehetőségekhez képest arányos összeg. Az Európai Parlament készen áll a további erőfeszítések támogatására is. Fontos, hogy az unió példát mutasson a világban, vállalja a felelősséget és a gazdasági krízis ellenére is mozgósítsa a lehetséges eszközöket” – fogalmazott a néppárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!