700 millió forintot kapott Sopron

A kormány 700 millió forintot juttat Sopronnak, miután adósságát már átvállalta – jelentette ki sajtótájékoztatóján Firtl Mátyás, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője. Kiemelte: a kormány összességében mintegy 12 milliárd forinttal konszolidálta Sopront, és a mostani döntéssel már a város jövőjére gondolt. Sopron könnyebb pénzügyi helyzetben kezdheti meg a jövő évet. Ez csak úgy sikerülhetett, hogy mind a kormány, és mind a polgárok jobban teljesítenek.

Firtl Mátyás a sajtótájékoztatón elmondta: a kormány tavaly 12 milliárd forinttal konszolidálta Sopron városát, most pedig a következő év indulásához nyújt újabb segítséget azzal a 700 millió forinttal, amelyet szabad felhasználásra biztosít. Az országgyűlési képviselő hozzátette: ebből is látszik, hogy nemcsak mondják, hanem valóban jobban teljesít a kormány, aminek eredménye többek között ez a 700 millió forintos támogatás is.

Fodor Tamás polgármester köszönetet mondott az újabb támogatásért a kormánynak, hiszen a tavalyi év után most újra segíti a soproniakat. Kiemelte: az összeget további közcélok (utak, járdák, világítás) megvalósítására és fejlesztésre fogja fordítani a város.

A kormányzati támogatást Sopron a jövő év végéig használhatja fel szabadon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!