A bérből élők védelmében emelte fel szavát a KDNP Országos Elnöksége

Az aktutális politikai helyzetről szóló tájékoztató meghallgatásával kezdte meg munkáját szombaton a KDNP Országos Elnöksége. Semjén Zsolt pártelnök elmondta, hogy a kormány kalandor politizálása párosulva a nemzetközi pénzügyi válsággal azt eredményezte, hogy a 2009-es költségvetés tervezete már az országgyűlési vita előtt kiüresedett, a javaslatot vissza kell vonni.

Semjén Zsolt nyomatékosan felkérte a KDNP összes tisztségviselőjét, legfőképpen önkormányzati képviselőit a felelős politizálásra, annál is inkább, mert a folyamatok ismeretében nem zárható ki, hogy 2009 tavaszán nemcsak európai parlamenti választás lesz, hanem előre hozott országgyűlési választások is.

 

Az elnöki értékelés után Rubovszky György pártügyész tájékoztatott a KDNP folyó ügyeiről. Szót ejtettek az elnökségi tagok a pártszervezés állásáról is. Megállapították, hogy Észak-Magyarországon és a dél-dunántúli térségben örvendetesen erősödik a párt, más vidékeken azonban bőven van még mit tenni..

 

Harrach Péter alelnök rámutatott, hogy a kormány bérbefagyasztási javaslata a nyugdíjak értékvesztését is jelenti, ami utólag igazolja, hogy amit Orbán Viktor mondott a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről, az nem volt sem irreális, sem rosszindulatú.

 

Frivaldszky Gáspár, a Szabad vasárnap! mozgalom koordinátora ismertette az elért eredményeket, egyben felkérte az Országos Elnökséget, hogy segítsen minél több városban szervezni rendezvényeket a szabad vasárnap visszaállításáért tett erőfeszítéseink bemutatására.

 

Az Országos Elnökség közleményben tiltakozott a legújabb miniszterelnöki ötlet ellen, amely szerint Gyurcsány Ferenc befagyasztaná a béreket, továbbá törölni tervezi a jövőre ígért adókönnyítéseket.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!