A Fidesz és a KDNP újra és újra kezdeményezi a parlament feloszlatását

A mostani helyzetben a Fidesz Magyar Polgári Szövetség egy dolgot tud tenni: újra és újra a parlament feloszlatását kezdeményezi – mondta Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke ma délelőtt. Orbán Viktor véleménye szerint hosszabb távon anyagilag is mérhető károkat okoz a jelenlegi helyzet az országnak. Hangsúlyozta, bármilyen jelölt neve merül fel a mostani helyzetben az gyenge kormányt eredményez.

Amennyiben az SZDSZ hajlandó igent mondani a parlament feloszlatására, akkor megszűnik ez a jelenlegi állapot – közölte a pártelnök a Fidesz 21. születésnapi ünnepségére érkezőben.
    
Hozzátette: az Országgyűlés feloszlásához az SZDSZ szavazataira is szükség lenne.
   
„Nem tárgyalunk az SZDSZ-szel, mert az SZDSZ ezt visszautasítja” – felelte Orbán Viktor a Magyar Távirati Iroda kérdésére.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy áprilisban sorra kerülhet-e a parlament feloszlatása, a Fidesz elnöke azt mondta, minden lehetséges és mindennek az ellenkezője is.
    
Az ellenzéki pártelnök szerint egy Fidesz-kormány felállítása ma nem jelentene gondot, hiszen minden posztra párton belül és azon kívül is több megfelelő súlyú szakember is van.
    
Orbán Viktor véleménye szerint hosszabb távon anyagilag is mérhető károkat okoz a jelenlegi helyzet az országnak. Hangsúlyozta, bármilyen jelölt neve merül fel a mostani helyzetben az gyenge kormányt eredményez.
   
Egy erős kormány felállításának feltétele az előre hozott választás – jelentette ki, mint mondta: a baloldali párt és annak hol kívül, hol kormányon belüli szövetségese, az SZDSZ összeroppant a kormányzás súlya alatt, és ma a már nem tudnak kormányozni.A Fidesz és a KDNP március 23-án nyújtotta be országgyűlési határozati javaslatát, amelyben a parlament március 23-i hatállyal történő feloszlatását kezdeményezte, annak érdekében, hogy az előre hozott választás – a költségeket kímélendő – a június 7-i európai parlamenti választással egy időben megtartható legyen.
    
A két párt pénteken új változatban nyújtotta be a javaslatot, miszerint az Országgyűlés a határozat elfogadásának napjával oszlatná fel magát.
    
Az új határozati javaslat benyújtásának egyik oka lehet, hogy már nem lehetne egy napon tartani a két választást, mivel legkésőbb 72 nappal a szavazás időpontja előtt kell kitűzni az országgyűlési választásokat, ez a határidő viszont csütörtökön lejárt.
    
A két ellenzéki párt javaslatát várhatóan április 14-én kezdi tárgyalni a Ház.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!