A Fidesz kezdeményezte a honvédelmi bizottság összehívását

A honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, hogy kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt. Itt lehetőséget adnának a kormány illetékeseinek, köztük a honvédelmi miniszternek, hogy magyarázatot adjanak a történtekre – közölte Simicskó István. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke sajtótájékoztatóján kifejtette: a magyar emberek joggal várnak választ arra, hogy milyen célból érkeztek ezek a repülők Magyarország légterébe, milyen gyakorlatot végeztek, milyen okból tették mindezt, és miért éppen most, a választások előtt történt ez az akció. Kijelentette: a történtek miatt továbbra is úgy látják, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszternek le kellene mondania.

A kereszténydemokrata politikus megerősítette a Fidesz–KDNP azon véleményét, amely szerint elképesztő, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak (HM) fogalma sincs arról, hogy egy másik ország hadseregéhez tartozó kémrepülőgépek átrepültek Magyarországon. Az is megdöbbentő, hogy maga Bajnai Gordon miniszterelnök is az újságokból értesült erről - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy katonai légügyi hatóság nélkül – amelynek visszaállítására Szekeres Imre pénteken javaslatot tett a kormányfőnek – a katonai hírszerzés nem tudja-e észlelni az ilyen gépeket, Simicskó István úgy válaszolt: ez egy jelentős probléma, ám hiányát már lehetett volna érezni előbb is. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az engedélyeztetési eljárás mikéntjére is választ kellene adni.

Arra, hogy Izraellel létezik-e olyan kétoldalú megállapodás – mint a szövetséges NATO-tagállamok esetében –, amely megkönnyíti számára az ilyen repülések engedélyezését, Simicskó István azt mondta: nem tudja, hogy vannak-e kétoldalú megállapodások, de úgy tűnik, a kormány sem tudja. Arra a kérdésre, miszerint elképzelhető-e, hogy parlamenti jóváhagyásra lett volna szükség egy ilyen típusú repüléshez, úgy reagált: normális esetben minimum egy tájékoztatást kellett volna adni a szakbizottságnak.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy szerdán az izraeli légi- és űrerők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott. Csütörtökön a Honvédelmi Minisztérium és a kormány is vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet a hírek közreadását követően az MTI-nek azt mondta: nem kémrepülők jártak Magyarországon, a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el, s korábban is történt már ilyen. Az MTI azon kérdésére, hogy pontosan milyen rutinfeladatot hajtottak végre a gépek szerdán Magyarországon, a nagykövet azt mondta: nem tudja megmondani a gyakorlat célját és pontos időpontját sem, mert „nincs beavatva a részletekbe”. A nagykövetség feladata mindössze az, hogy engedélyeket kérjen a hatóságoktól ilyen esetekben – tette hozzá.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság közlése szerint az izraeli légierő szerda délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, a gépek betartották a repülésbiztonsági szabályokat. Kitértek arra is, hogy a gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légi közlekedési igazgatóságnak, amely a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a gyakorlathoz a szükséges engedélyeket.

A honvédelmi miniszter pénteki közlése szerint jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, az ügyben vizsgálat folyik.

+

Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a külügyi bizottsággal közösen ülésezzen a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügyében – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője szombaton.

Bocskai István arra reagálva nyilatkozott az MTI-nek, hogy a honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték: kedden üljön össze a testület az izraeli repülők ügye miatt. Itt lehetőséget adnának a kormány illetékeseinek, köztük a honvédelmi miniszternek, hogy magyarázatot adjanak a történtekre. A HM szóvivője kifejtette: Szekeres Imre és a tárca üdvözli a Fidesz javaslatát, és természetesen minden segítséget megadnak ahhoz, hogy hatékony munkát végezhessen a bizottság. Az ügy teljes megismerése érdekében azonban egy közös ülést, a honvédelmi és a külügyi bizottság közös tanácskozását javasolja a miniszter, ennek az ügynek ugyanis szerinte diplomáciai aspektusa is van.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!