A Fidesz-kormány a fogyatékossággal élők mellé áll

A Fidesz kormányra kerülése esetén a közbeszerzési törvény és védett piacok segítségével előnyt élveznek majd a fogyatékkal élők foglalkoztatói és árucikkei – mondta Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő Szekszárdon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialisták úgy döntöttek, hogy az idei költségvetésben a fogyatékos emberek foglalkoztatásából tízmilliárd forintot elvesznek, emiatt tízezer ember veszítheti el az állását.   

Az ellenzéki politikus a sajtótájékoztatón kijelentette: a jelenlegi szocialista és „társtettesként” szabad demokrata kormány nem támogatta a magyar termékeket. Ezért a magyar munkaerő kiszorult a piacról; ugyanez történt a megváltozott munkaképességű emberekkel.
    
Soltész Miklós úgy fogalmazott, „a szocialisták úgy döntöttek, hogy az idei költségvetésben a fogyatékos emberek foglalkoztatásából tízmilliárd forintot elvesznek, emiatt tízezer ember veszítheti el az állását”.     
     
Az autópályákkal kapcsolatban a Fidesz-KDNP szociális kabinetjének vezetője elfogadhatatlannak, pazarló politikának nevezte többi között azt, hogy az M6-oson „majdnem szántóföld közepén alagutat építenek”. Ez a pénz – mondta – hiányzik a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásából.
    
Ma nem egy esetben lehet találkozni olyan termékekkel, amelyeket minisztériumok, kórházak a Távol-Keletről rendelnek meg, ezeket szerinte előállíthatnák megváltozott munkaképességű emberek.
     
Hangsúlyozta: a fő cél, hogy a közbeszerzéseknél előnybe kerüljenek a fogyatékkal élőket foglalkoztató cégek, de emellett a magyar kis- középvállalkozások is. Megjegyezte, hogy míg a magyar vállalkozások a hazai közbeszerzések 20-30 százalékában nyernek, német, francia vállalkozások esetében ez az arány 80 százalék.
    
Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője jelnyelvi tolmács segítségével arról beszélt, hogy Magyarországon 600 ezer fogyatékkal élő ember 90 százaléka munkanélküli, míg Nyugat-Európában 60 százalékuknak van munkája.
    
Az EP-képviselő szerint foglalkoztatásuk támogatása rövid távon többletkiadással jár, de hosszú távon a fogyatékkal élők adót, járulékot fizetnek, és ez bevételt hoz az államnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!