A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja meg a krízisalapba való befizetést

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, hogy vizsgálja ki az áramszolgáltatók által a krízisalapba történő ötmilliárd forintos befizetést – közölte Molnár Béla keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte most derül majd ki, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság valóban független szervezet-e, vagy csak az MSZP-t és a kormányt kiszolgálni köteles „függelék”.

A képviselő hozzátette: azt szeretnék, ha a hatóság kérné fel a kormányt, hogy a befizetést előíró döntését vonja vissza, lépjen fel a fogyasztók érdekében, a túlszámlázás miatti összegeket pedig írják jóvá. Amennyiben a fogyasztóktól akárcsak 500 forintot is elvon a kormány, törvénytelen dolgot tesz, hiszen ez társadalmilag  is nagyon veszélyes - tette hozzá.

Reméli, hogy Magyarországon a hatóságok még függetlenek, és a hatóság kötelességének fogja érezni, hogy a fogyasztók védelmében akár a kormánnyal szemben is eljárjon. A KDNP minden lehető módon megpróbálja rászorítani a hatóságot, és a kormányt, hogy a döntését vonja vissza.

A krízisalapot a kormány június 24-i döntésével 5 milliárd forinttal gyakorlatilag úgy töltötte fel, hogy ezt az összeget a fogyasztóktól vonta el. Szerinte a kormány döntése a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal ér fel, amelyet pedig törvény szankcionál.

Molnár Béla a krízisalapról azt mondta: meglehetősen kapkodós és amatőr dolog létrehozni egy alapot 20-50 ezer forint kifizetésére. Ki és milyen alapon fog dönteni arról, hogy ki jogosult 20, és ki 50 ezer forintra – tette fel a kérdést. Magyarországon több olyan civil szervezet létezik, amelyeknek megvan a megfelelő technikájuk arra, hogyan lehet segélyt osztani.

Alapvetően ugyanakkor az energiaárak árképzésével van baj, Magyarországon nincsen megfelelő szociális ártarifa, amelyet a rászorulók fizethetnének – fejtette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!