A fogyatékosok szervezeteinek nincs, a szélsőséges pártok támogatására van pénz

A kormány a költségvetési törvényben foglaltaknak megfelelően fizesse ki a fogyatékkal élők támogatását, és ne a szélsőségeseket pénzelje – szólította fel a miniszterelnököt Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője mai sajtótájékoztatóján.

Minden idők legbrutálisabb megszorító csomagját nyújtotta be Bajnai Gordon, a szocialisták miniszterelnöke – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, hozzátette: a szocialistáktól már megszokhattuk, hogy megszorító csomagokkal sanyargatják a lakosságot, de a jelenlegihez hasonló mértékű elvonást még nem élt meg Magyarország.

Ezek a megszorítások a kormánytagok, illetve a kormányhoz közelállók kivételével, a családoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit érinteni fognak, s legsúlyosabban azt a – szakértők becslése szerint – kétszázezer embert sújtják, akik az elhibázott kormányzati intézkedések miatt a jövőben veszítik el majd munkahelyüket – hangsúlyozta a képviselő.  Szerinte a szocialisták még ennéli is negatívabb üzenete a társadalom felé az, hogy intézkedéseikkel a fogyatékkal élőket, és az őket ápolókat, valamint a fogyatékos embereket képviselő szervezeteket halmozottan hátrányos helyzetbe hozzák.

Mint mondta, nem elég, hogy az elmúlt évben a kormánypárti többség a költségvetés tárgyalásakor megszavazta, hogy a fogyatékosokat képviselő szervezetek támogatása a tavalyi szinten maradjon, és nem emelték meg az infláció mértékében, de az idei esztendőből közel négy hónap telt már el és még egy fillért sem fizettek ki azoknak a szervezeteknek, akik jogosan kérik ezt a támogatást. Az állami juttatások hiányában az érintett szervezetek nemcsak munkájukat nem tudják elvégezni, hanem – főként a fogyatékosok embertársaikat érintő – elbocsátásokra is kényszerülnek.

Nem fizette ki a kormány: az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségét, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét, a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségét, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, valamint az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetségét – sorolta a képviselő. „ Egy fillért nem fizettek még, egy fillérre nem méltatta őket a kormány, sőt (...) még szerződéskötésre sem voltak hajlandóak” – fűzte hozzá.

Soltész Miklós ezzel szemben megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Közlönyben megjelent hirdetmény szerint a Gyurcsány-kormány egyik utolsó ténykedéseként döntést hozott a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért nevű alapítvány 25 millió forintos, azonnali hatállyal kifizetendő támogatásáról.

A kereszténydemokrata politikus szerint egyértelmű, hogy a szóban forgó 25 millió forint milyen célokat szolgál, a szocialisták egyértelműen immáron bebizonyították, hogy ők pénzelik a Jobbikot, egyértelmű, hogy az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja a szélsőséges párt tevékenysége és fennmaradása.

A kormány gondolja át a lépéseit, gondolja át, hogy mit tesz, és az Országgyűlés tavalyi döntésének megfelelően fizesse ki a fogyatékkal élőknek járó juttatásokat, és ne a szélsőségeseket támogassa – mondta végezetül Soltész Miklós.

+

Soltész Miklós sajtótájékoztatója után a Jobbik közleményben tiltakozott a kereszténydemokrata politikus kijelentései ellen, valótlannak nevezve azokat. A tények azonban makacs dolgok.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szövege szerint „a pénzügyminiszternek azonnali határidővel 25 millió forint támogatásban kell részesítenie a Magyar Igazságért, a Jobb Magyarországért nevű alapítványt.”

Az április 10-i dátummal közzétett határozatot Gyurcsány Ferenc írta alá, a döntés pedig a Gyurcsány-kormány utolsó kormányülésén született. A bíróságon fellelhető iratok szerint a költségvetés tartalékából fizetendő támogatásban részesülő alapítvány elnöke Csurka István, a  MIÉP vezetője, a szervezet célja pedig – a „MIÉP-Jobbik, a Harmadik Út által vallott nemzeti-konzervatív, keresztény értékrendhez kapcsolódó tudományos, ismeretterjesztő, oktatási tevékenység végzése.”

Az is tény, hogy amikor az ominózus kormányhatározat április 10.-én megjelent a közlönyben a Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint a pártalapítványt még nem is vették jogerősen nyilvántartásba. A bíróság március 11-i dátummal hozott ugyan egy végzést a nyilvántartásba vételről, de erre még nem került rá az úgynevezett záradékoló pecsét, és addig a döntés nem tekinthető jogerősnek.

Nem vitatható, hogy egy tavaly szeptemberi törvénymódosítás eredményeként már azok a politikai szervezetek is jogosulttá váltak állami támogatásra, amelyek az országgyűlési választásokon legalább 1 százalékos eredményt értek el. A 2006-os országgyűlési voksok 2,2 százalékát gyűjtötte be a két különálló párt, a MIÉP és a Jobbik összefogásával alakult, a pártok neve mellett a Harmadik Út megnevezést is viselő formáció. A tiltakozó Jobbiknak a formáció harmadik tagjaként tehát tényszerűen részesülnie kell a támogatásból.

Az már csak egy szerény kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc hatalmának utolsó perceiben vajon miért nem a fogyatékos embereket képviselő szervezetek járandóságainak kifizetéséről, hanem azon  szélsőséges pártok azonnai támogatásáról hozott döntést, amelyek ténykedését és megszólalásait az MSZP és az SZDSZ folyamatosan összemossa a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt tevékenységével, olyan látszatot keltve, mintha a két pártnak köze lenne – az értékrendjüktől teljesen idegen – a MIÉP és a Jobbik által képviselt szélsőséges, rasszista nézetekhez.

Hová tűnt az antiszemitizmus és rasszizmus élharcosaként a Magyar Hírlap ellen bojkotott hirdető Gyurcsány Ferenc érzékenysége, amikor kormányhatározatban azonnali hatállyal pénzt utaltatott annak a triónak, amelynek egyik tagja – nevezetesen a MIÉP – a miniszterelnök kiszemelt utódjának, Surányi Györgynek az arcképét Dávid-csillagban jelentette meg újságjának címlapján?

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!