A Gyurcsány-kormány története a kudarcok története

Egy szociális bank létrehozását és az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra csökkentését javasolta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke napirend előtti felszólalásában. A KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta, a válság megoldásához hitelesség, növekedésorientált politika, valós társadalmi támogatottság és parlamenti többség kell, a mostani kormány azonban egyikkel sem rendelkezik. Mint mondta: emberekkel nem lehet kísérletezni, ezért az lenne a tisztességes, ha visszaadnák az embereknek a döntés lehetőségét. „Döntsön a nép!”

„Ha lehámozzuk a kommunikációs csomagolást a miniszterelnök bejelentéséről, akkor nem marad más, mint egy újabb megszorító csomag. Újabb adóemelés, újabb pénzbehajtás, újabb Gyurcsány csomag” – jelentette ki napirend előtti felszólalásában Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője.

Semjén Zsolt a jelenlévők emlékezetébe idézte, hogy a 2009-es költségvetés két hetet sem ért meg, s hogy a kormány a költségvetés első változatának benyújtásakor még 3 százalékos GDP növekedéssel számolt, most pedig Gyurcsány Ferenc a GDP három százalékos visszaeséséről beszél, s további csökkenését sem tartja kizártnak. A pártelnök tragikomikusnak nevezte, hogy ezen előzmények után az a miniszterelnök orákulumszerűen 2016-ról, 2024-ről értekezik. Hozzátette: bizonyára a miniszterelnök figyelmét elkerülte az a tény, hogy 2016 nemcsak messze van, de addig még lesz két parlamenti választás is.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, ahhoz, hogy Magyarország egyről a kettőre jusson a politikának négy kérdésre válaszolnia kell: Hová jutottunk? Kik a felelősök? Mik a javaslatok? Mi a megoldás?   

Az ország helyzetéről szólva a pártelnök elmondta, ma Magyarországon hárommillió ember él létminimumon, vagy a létminimum szint alatt, s a leszakadók száma napról-napra nő. A munkanélküliség nyolc százalék fölé emelkedett, s nap mint nap újabb százak, ezrek veszítik el munkájukat.

„Ezer iskolát zárattak be, tízezer tanárt tettek utcára. A közbiztonság olyan, mint az ’50-es évek Harlemében. Eltűntették az állami vagyon még megmaradt részét, ennek ellenére mindent elborít, megfojt az államadósság. A külföldi és belföldi bizalomvesztés miatt a forint megrendült, 300 forint felett jár az euró, s a drasztikus forintgyengülés az adósok ellehetetlenüléséhez vezet” – sorolta.  Majd megjegyezte, hogy mióta Gyurcsány Ferenc ismertette „válságkezelő” csomagját, a forint árfolyama történelmi mélypontjára zuhant.
Magyarország az IMF markába került – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, s emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége idején az ország visszafizette a korábbi szocialista kormány által felvett IMF hitelt. Megjegyezte: amikor a Nemzetközi Valutaalap vezetője Magyarországra jön tárgyalni, akkor ez azt a képet idézi fel benne, amikor „szváziföldi törzsfőnököktől üveggyöngyökért vették meg országukat”.

A Gyurcsány-kormány története kudarcok története – jelentette ki a KDNP elnöke, hozzáfűzte, a miniszterelnök személyes pozíciójának megőrzésén és saját vagyonának gyarapításán kívül minden egyébben kudarcot vallott.

Semjén Zsolt, a kormányfő azon kijelentésére reagálva, mely szerint az ország csődközeli helyzetéért a világgazdasági válság a felelős azt kérdezte, ha ez így van, akkor nyilván van válasz arra, hogy az Európai Unió összes országa közül miért csak Magyarország szorult IMF hitelre, s miért nem Románia, Bulgária, vagy Litvánia.

A kormányfő és kormánya először letagadta, hogy válság van, utána azt mondták: Magyarországot nem érinti a válság, majd a válság elleni kormányzati cselekvést sürgető Fideszes és kereszténydemokrata politikusokat a válság apostolainak nevezte – mondta a kereszténydemokrata politikus.

A KDNP elnöke kifejtette: az államcsőd réme még mindig Damoklész kardjaként lóg fejünk fölött. Az elhibázott gazdaságpolitika miatt nő a munkanélküliség, az elhibázott pénzügyi politika miatt a devizahitelesek ellehetetlenültek, ezrek kerültek uzsorások karmaiba. Az elhibázott közműprivatizáció miatt drámaian nő a közműdíj-tartozásokat felhalmozók száma. Mint mondta: családok tízezrei állnak a csőd szélén, ezért a KDNP nevében azt javasolta, hogy a családtámogató hálózatokon keresztül építsék ki a családok csődvédelmét. Ehhez a célhoz rendeljenek hozzá egy olyan szakosított pénzintézetet, amely szociális bankként lehetővé teszi a hitelek átütemezését, a likviditási problémák áthidalását vagy akár moratórium biztosítását.

Semjén Zsolt szerint ezzel az intézkedéssel családok ezrei, emberek tízezrei menthetők meg attól, hogy elveszítsék munkahelyeiket, otthonaikat, az utcára kerüljenek s gyermekeik állami gondozásba kényszerüljenek.

A KDNP frakcióvezetője szólt arról is, hogy Gyurcsány Ferenc korábban a szegények adójának nevezte az áfát, s mint mondta, a kormányfő e kijelentésével maga is egyetért. Az áfa-emelést bejelentő miniszterelnöktől – nem firtatva a véleményváltozás okát – azt kérdezte, hogy a szocialista párt elnökeként helyesnek tartja-e, hogy luxuscikkeket ugyanakkora áfa terhelje mint az alapvető élelmiszereket, helyesnek tartja-e, hogy a kaviár, a helikopter, az uszoda, a yacht ugyanazzal az áfakulccsal adózzon, mint a kenyér, a tej, a szalonna és a zsír. Hangsúlyozta, a KDNP elfogadhatatlannak tartja ezt, ezért azt javasolta, hogy az alapvető létfenntartáshoz szükséges élelmiszerek áfáját ne emeljék, hanem a jelenlegi szintről csökkentsék öt százalékra.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, a válság megoldáshoz hitelesség, növekedésorientált politika, valós társadalmi támogatottság és stabil parlamenti többség kell. Gyurcsány Ferenc esetében Őszöd óta hitelességről kegyetlenség lenne beszélni – jegyezte meg finom iróniával. Mint mondta: a növekedésorientált gazdaságpolitika nem azonos a megszorítással, az adóemeléssel, mintahogy a stabil parlamenti többség sem a politikai korrupcióval megvett álellenzéki és álfüggetlen képviselők kormányhivatalba ültetését jelenti. Ami pedig a társadalmi támogatottságot illeti, a szociális népszavazás feketén-fehéren bebizonyította, hogy a kormánynak nincs valós társadalmi támogatottsága – jelentette ki.

„Emberekkel nem lehet kísérletezni, ezért az lenne a tisztességes, ha visszaadnák az embereknek a döntés lehetőségét. Döntsön a nép!” – mondta Semjén Zsolt beszédének végén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!