A helyi Fidesz és KDNP-frakció kiáll a kapitány mellett

A Fidesz és KDNP miskolci önkormányzati frakciója kiáll Pásztor Albert városi rendőrkapitány mellett és arra kéri az igazságügyi és rendészeti miniszter, vizsgálja felül döntését – tartalmazza az MTI miskolci irodájához szombaton küldött közös közlemény. A leváltott rendőr mellé állt az egész város, a helyi cigányvajda, s az ellenzéken kívül Miskolc szocialista polgármestere, és Simon Gábor MSZP-és országgyűlési képviselő is.

A rendőrkapitány pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt". Az eset után az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfőkapitány azonnali vizsgálatot rendelt el és más beosztásba helyezte a főrendőrt.
    
Az ügyben szombaton az igazságügyi és rendészeti miniszter is megszólalt. Draskovics Tibor az MTV Nap-kelte című műsorában azt mondta: a miskolci rendőrkapitány a nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője nem léphet át, s az áthelyezésével erkölcsi alapú döntés született.
    
A Fidesz és KDNP miskolci önkormányzati frakciója szerint Pásztor Albert kapitányságvezető eddigi rendőri munkája mind a civil, mind a szakmai közvélemény előtt elismerést váltott ki.
    
A miskolciak szerint a városi rendőrkapitány a rendőrség nehéz anyagi helyzete ellenére is jó színvonalon teljesítette munkáját, ezért arra kérjük Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy vizsgálja felül az ügyben meghozott intézkedését - írta a Fidesz nevében Szinay Attila, és Garamvölgyi Attila önkormányzati képviselő.

A posztjából órák alatt eltávolított Pásztor Albert munkája elismeréseként tavaly agusztus 20-án a „Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje katonai tagozat” kitüntetést vehette át.(szerk)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!