A Kereszténydemokrata Néppárt elfogadja Orbán Viktor javaslatát, hogy Stumpf Istvánt és Bihari Mihályt jelöljék az alkotmánybírói posztokra – jelentette be Harrach Péter a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője. A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy a KDNP-nek volt saját jelöltje, Dienes-Oehm Egon személyében.
A Fidesszel történt egyeztetés során végül arra jutottak, hogy a frakciószövetség tagjai részéről nagyobb támogatást élvező két jelölt mögé állnak majd. A KDNP elfogadja Stumpf István és Bihari Mihály jelölését, azzal a megjegyzéssel, ha ismét jelölésre kerül majd sor, Dienes Egont támogatják – mondta Harrach Péter.
Dienes-Oehm Egon az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt.
A miniszterelnöki szóvivő a mai napon ismertette, hogy a kormányfő-pártelnök Bihari Mihály volt Ab-elnök és Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere alkotmánybírói jelölését javasolja a Fidesz és a KDNP országgyűlési frakciójának.
A jelölteket jövő csütörtökön választhatják meg a képviselők.