A KDNP tiszteletben tartja az államfő döntését

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja változatlan a főbírójelölt ügyében, így a jövőben is megszavazzák a köztársasági elnök jelöltjét – közölte a párt szóvivője azt követően, hogy a Sólyom László kedden ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A KDNP tiszteletben tartja Sólyom László döntését, hiszen a köztársasági elnöknek joga van saját belátása szerint jelöltet állítani – közölte Halász Zsuzsa.

A KDNP számára ugyanakkor elfogadhatatlan az MSZP javaslata, hogy személyi kérdésekben nyílt szavazás legyen. Halász Zsuzsa közölte: a titkos szavazás a legalapvetőbb demokratikus jog személyi kérdésekben, így a KDNP nem látja értelmét annak, hogy ezen a gyakorlaton változtasson az Országgyűlés azért, mert az MSZP nem tudja betartani a frakciófegyelmet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!