A legyőzendő politikai ellenfél az ország válságos helyzete

Kövér László sem a Jobbikot, sem az MSZP-t nem tartja a Fidesz-KDNP szövetség ellenfelének. A legyőzendő politikai ellenfél az ország válságos helyzete, amiben nemcsak a gazdasági tényezők játszanak szerepet, hanem a szociális, erkölcsi, szellemi tényezők is. A Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: a szociális és erkölcsi válság leküzdésében az emberekben kell megtalálni a szövetségest.

Az elmúlt négy év azzal a folyamatos várakozással telt el, hogy csak belátják a hatalmon lévők, hogy folytathatatlan, amit művelnek, és jobban járnak, ha átadják a hatalmat – hangsúlyozta Kövér László.

A Fidesz országos választmányának elnöke kiemelte: háromszor verték tönkre az MSZP-t és az SZDSZ-t. Más országban nem kellett volna három megsemmisítő vereséget szenvedni ahhoz, hogy belássák, akkor járnak el a legjobban, ha minél előbb szabadulnak a hatalomtól – tette hozzá.

Kövér László sem a Jobbikot, sem az MSZP-t nem tartja pártja fontos politikai ellenfelének. A legyőzendő politikai ellenfél az ország válságos helyzete, amiben nemcsak a gazdasági tényezők játszanak szerepet, hanem a szociális, erkölcsi, szellemi tényezők is – fejtette ki a politikus. A választmányi elnök szerint a Fidesz akkor teszi jól, ha az emberekben próbál szövetségest találni a jövő újjáépítéséhez.

Kövér László hangsúlyozta: nem véletlen, hogy az MSZP-SZDSZ kormány bukása után jutott be a MIÉP a parlamentbe 1998-ban. Most annyival rosszabb a helyzet, mint 1998-ban, amennyivel a Jobbik támogatottsága nagyobb a MIÉP-énél – jegyezte meg.

A fideszes politikus kiemelte: azt a gátlástalan tobzódást, amit az MSZP-SZDSZ koalíció tagjai mutattak, arra békeidőben nem volt példa. Horn Gyula, Tocsik Márta, Suchman Tamás és Bokros Lajos akkor szemérmes, gátlásos fiatal volta azokhoz az emberekhez képest, akik most romokat adnak át.

Kövér László kiemelte: a kormányváltás után először leltárt kell készíteni az elmúlt nyolc évről, majd a személyi és jogi konzekvenciákat kell levonni. A tűzoltó jellegű intézkedések után jogállami elszámoltatás lesz – ígérte a fideszes politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!