A szocialista kormánynak távoznia kell!

Az MSZP történelmi vereséget szenvedett az EP-választáson, s egy 17 százalékos támogatottsággal rendelkező párt nem vezetheti tovább az országot – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a választás eredményének nyilvánosságra hozatalát követően.

A józan ész és a minimális erkölcsi érzék alapján a szocialistáknak be kellene látni, hogy a további hatalomban maradásuk nem vezet sehova – mondta a KDNP elnöke  a Magyar Távirati Irodának.

Semjén Zsolt hangsúlyozta: annak a pártnak, amelynek 17 százalékos a támogatottsága, semmi joga arra, hogy Magyarországot vezesse. Hozzátette: nem kellene akadályozniuk a szükséges változásokat.

Az, hogy a Fidesz-KDNP 56,3 százalékot – 14 mandátumot – szerzett, azt mutatja, a pártszövetség olyan hatalmas erő, amely ki tudja vezetni az országot a válságból – jelentette ki. Az MSZP megszerzett négy mandátuma azt mutatja, hogy a szocialisták a korábbi nagypárti státusból átcsúsztak a kispárti státusba – fűzte hozzá.

Semjén Zsolt kijelentette: a mostani helyzet alapján a szocialisták tovább húzzák az ország agóniáját, ami árt az országnak, és árt minden embernek.

Arra a kérdésre, hogy a vasárnapi eredmény következtében mire lehet számítani a hétfői parlamenti ülésen, Semjén Zsolt azt mondta: az lenne a normális, ha hétfőn a parlamentben Bajnai Gordon kormányfő bejelentené lemondását, és a szocialisták megszavaznák a parlament feloszlatását.
    
„Az, amit az elmúlt években mutattak, csökkenti ebbéli reményemet” – jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: egy biztos, nem lehet úgy csinálni, mintha nem szenvedtek volna katasztrofális vereséget.
    
Semjén Zsolt arra emlékeztetett: ha a szocialisták megszavazták volna azt a javaslatot, amelyet Navracsics Tiborral, a Fidesz frakcióvezetőjével nyújtottak be az Országgyűlésnek, akkor már vasárnap este – egyszerre, egy összegből – megszülethetett volna az emberek döntése, és hétfőtől már egy stabil parlamenti többség nekiállhatott volna annak a munkának, amellyel kivezethetnék az országot a válságból.
   
A KDNP elnöke kitért a határon túli magyarokat érintő EP-szavazás eredményére is. Mint mondta, ami Erdélyben és a Felvidéken történt, az nagy magyar siker. De – tette hozzá – az Európai Néppárt eredményét is óriási sikerként lehet értékelni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!