A szocialisták úgy viselkedtek, mint a tatárok

Soltész Miklós a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője sajtótájékoztatón szólította fel a kormányt és az MSZP-t, hogy fejezzék be a hazudozást a krízisalapról! A kereszténydemokrata politikus kijelentette: a szocialisták úgy viselkedtek az elmúlt hét évben, mint a tatárok, mindent lepusztítottak, tönkretettek, leraboltak. Legutóbbi döntéseikkel tovább rontották a családok, fiatalok, a bérből és fizetésből élők helyzetét, s azokét, akik munkanélküli segélyre kényszerültek.

Soltész Miklós a krízisalapról szólva úgy fogalmazott: senki sem tudja, mi is az európai demokráciákban ismeretlen kormányzati kunyerálás valódi célja, mint ahogyan azt sem, hogy mekkora összeg van az alapban. Állításának igazolásaként megemlítette, hogy a szociális tárca honlapja szerint 1 milliárd forint kerül a krízisalapba, míg egyes szocialista nyilatkozók 3,5 milliárd, mások 5,5 milliárdról beszélnek.

A kereszténydemokrata politikus a jövőben eldőlő kérdésnek nevezte, hogy az ismeretlen nagyságrendű alapban lévő pénzt valódi segélyezésre fordítják-e a szocialisták, vagy – csak a támogatottságában 10 százalék körülire zsugorodott –párt  így próbál újabb szavazókat szerezni.
   
A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője furcsának nevezte a segélyezés menetét, s azt mondta, a karitatív szervezetek – a Nagycsaládosok Országos Egyesületét, a Katolikus Karitászt, az Ökomenikus Szeretetszolgálatot, a Vöröskeresztet, a fogyatékkal élők szervezetei – sokkal szakavatottabban, biztonságosabban tudnák szétosztani a rászorulóknak a természetbeni támogatásokat, segélyeket. A kormány azonban nemhogy támogatná, de intézkedéseivel egyre inkább ellehetetleníti e nagy tapasztalattal rendelkező szervezete munkáját.
  
Soltész Miklós hangsúlyozta: a szocialisták úgy viselkedtek az elmúlt két évben, mint a tatárok, mindent lepusztítottak, tönkretettek, leraboltak. Miközben a legutóbbi döntéseikkel tovább rontották a családok, fiatalok, a bérből és fizetésből élők helyzetét, s azokét, akik munkanélküli segélyre kényszerültek holmi krízisalap létrehozásával a reménytelen helyzetbe taszított emberek megmentőjeként tetszelegnek.
   
A politikus példaként említette a közelmúlt intézkedései közül az áfa megemelését, a gyes-gyed időszakának kurtítását, a lakásépítési szocpol támogatás megszüntetését, a nyugdíjkorrekció elhalasztását, majd megszűntetését, a 13. havi nyugdíj és bér elvételét, s az önkormányzatoknál tervezett 120 milliárdos elvonást.
   
Ehhez képest az, amit a krízisalapból nyújtanának alamizsna, semmi, nevetséges összeg – jelentette ki a képviselő.

Sajtótájékoztatója végén Soltész Miklós felszólította a kormányt, hogy fejezze be a krízisalapról a hazudozást, fejezze be az ország további pusztítását, és tegye vissza azt a pénzt, amelyet elvett az ország kasszájából. Hozzáfűzte: a krízist mind gazdasági, mind szociális téren a  szocialisták rossz kormányzása okozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!