A szocialistákat nem érdekli a népakarat

A népképviselet azt jelenti, hogy a nép jogos akaratát kell képviselni, s a nemzet szavának hangot kell adni az Országgyűlésben – hangsúlyozta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, amikor eleget téve a Civil Összefogás felkérésének több mint 500 civil szervezet által megfogalmazott 250 ezer ember közfelkiáltással elfogadott nyilatkozatát átvette és felolvasta a Parlamentben. Semjén Zsolt felszólalását mindvégig az MSZP-és politikusok harsány kacagása, bekiabálása zavarta, a kormánypárti képviselők szó szerint gátlástalanul beleröhögtek a választópolgárok arcába.

A KDNP elnöke kijelentette, a közvéleménykutatások és a szociológiai felmérések tanúsága szerint a nyilatkozat nem csupán az április 5-én a Hősök terén megjelent negyedmilliónyi ember álláspontját fogalmazza meg, hanem tükrözi a magyar társadalom többségének, s a  Kereszténydemokrata Néppárt politikai akaratát is. Mint mondta, Kalocsa megválasztott képviselőjeként külön kötelességének tartja, hogy az ottani emberek véleményét tolmácsolja.

Így szól több mint 500 civil szervezet nyilatkozata:

„Nyilatkozat a nép nevében. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! 2009. április 5-én, a Hősök terén soha nem látott tömeg, negyedmillió ember gyűlt össze. A nép közfelkiáltással megvonta a bizalmat a kisebbségi kormánytól, közfelkiáltással megszavazta követelését az Országgyűlés azonnali feloszlatásáról és az előrehozott választások mielőbbi kiírásáról. Ennek nyomatékosítására a mai napon, amikor a képviselők a Gyurcsány-kormány ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt tárgyalják, tömeggyűlést hívtunk össze a Parlament elé. A nép hangja zúg az utcán, és behallatszik a tisztelt Házba is: döntsön a nép, döntsön a nemzet, döntsenek a választók!
A nép nevében követeljük a képviselőktől, hogy fejezzék be a nép feje fölötti mutyizást. Követeljük a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, maroknyi, alig 200 fős csoporttól, hogy ne akadályozzák meg a szabad választásokat. Határozottan követeljük, hogy ne ültessenek a nyakunkra a nép akarata ellenében Bajnai Gordonokat. Hallgassanak inkább a lelkiismeretükre, vállalt küldetésükre és fogadott esküjükre. Követeljük, hogy a nép bizalmát, legitimációját elvesztett politikusok ne alakítsanak újabb kormányt, és az Országgyűlés mondja ki azonnali feloszlatását.
Sólyom László köztársasági elnök urat pedig kérjük, hogy mielőbb írja ki az előrehozott választásokat. Még kér a nép, most adjatok neki!
Követelésünket az utcán tüntető százezrek mellett az ország minden részéből érkező, 150 polgármester élőlánca is erősíti. A tömeg körbefogta az ország Házát, a nemzet épületét. Petíciónkat eljuttatjuk a köz szolgálatára hivatott tévé- és rádiócsatornáknak, valamint a sajtónak is. Párbeszédet akarunk a képviselőkkel. Meg akarjuk őket győzni arról, hogy itt az ideje, hogy döntsön a nép, döntsön a nemzet, döntsenek a választók.
A nép kéri, követeli önöktől, hogy legyenek népképviselőkhöz méltóak, és adják vissza a hatalmat annak, akitől ered: a népnek, a magyar népnek. Ne feledkezzenek el arról, hogy mit is ír a jelenleg hatályos alkotmány 2. §-ának (2) bekezdése. Ez így szól: „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”
Gondolkozzanak nemzetben, és lépjenek túl saját pártérdekeiken! Legyenek most végre hazában gondolkodó, bölcs honatyák, oszlassák fel magukat, de most azonnal! (Derültség az MSZP soraiban.) Ha ezt nem teszik meg, akkor figyelmeztetnünk kell önöket a magyar alkotmány 2. § (3) bekezdésére, amely így szól: Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
Önök, ha a nép akarata ellenére megszavazzák a konstruktív bizalmatlansági indítványt, akkor a hatalom kizárólagos birtoklását valósítják meg a nép akaratával szemben. Ebben az esetben törvényes úton jogosultak vagyunk az önök döntésével szemben fellépni. Ennek összes következményét önöknek kell vállalni, akik megszavazták a konstruktív bizalmatlansági indítványt.
Az ország sorsa a tét. A haza mindenekelőtt!
Fegyelmezettek vagyunk, de a végsőkig elszántak. Emelt fővel, méltósággal küzdünk. Tiltakozásunkat mindaddig folytatjuk, amíg nem kapjuk vissza jogunkat, hogy mi válasszunk. Döntsön a nép, döntsön a nemzet, döntsenek a választók!
Civil Összefogás Fórum, 500 civil szervezet nevében, a nép által megszavazva Budapesten, 2009. április 14-én.”

„Mindehhez a Kereszténydemokrata Néppárt nevében annyit kívánok még hozzátenni, hogy amit itt és most az MSZP-SZDSZ-koalíció művel, az morálisan illegitim, ezért az így megválasztott Bajnai úr is, az ő miniszterelnöksége is illegitim. Nem pusztán azért, mert őt soha senki, semmire nem választotta meg, hanem azért, mert ami itt történik, az nem konstruktív bizalmatlansági indítvány, hanem destruktív bizalmatlansági indítvány. Mégpedig azért destruktív bizalmatlansági indítvány, mert a célja közjogilag az, hogy kikerülje és kijátssza a köztársasági elnököt, politikai célja pedig az, hogy kikerülje és kijátssza a népet. Tehát erkölcsi értelemben ez a joggal való visszaélés. Ráadásul Bajnai Gordon úr személyében alkalmatlan és méltatlan. Alkalmatlan, mert miniszterként ő az egyik felelőse a mostani csődnek és a mindent elborító korrupciónak. És méltatlan, mert saját frakciótársa tanúsága szerint is emberéletekért és nyomorba döntött családok százaiért felelős. Ezért ezt az embert Magyarország miniszterelnöki székébe ültetni egyszerűen provokáció az erkölcsi rend ellen.” – jelentette ki a nyilatkozat felolvasása után Semjén Zsolt. Hozzáfűzte: a pénzügyi és szociális összeomlást új választásokkal lehet elkerülni. Ezzel a mai színjátékkal csak időt veszít az ország, csak súlyosbodik az amúgy is súlyos helyzet, amiért az MSZP-SZDSZ-koalíció a felelős.

A Kereszténydemokrata Néppárt nem tárgyal Bajnai úrral, egyrészt azért nem, mert a nép kijátszására épülő paktumkormány eleve illegitim. Másrészt azért nem, mert a válságból, amibe a Gyurcsány-Kóka-Bajnai-kormány döntötte az országot, csak erős parlamenttel, mögötte pedig erős társadalmi támogatottsággal lehet az országot kivezetni, amihez új politika kell, amihez új parlament kell, amihez új választás kell – mondta a pártelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!