A templomfosztogatók többsége megússza

Az elmúlt öt évben 300 millió forintos kárt okoztak a templomfosztogatók Magyarországon. A betörők két év helyett, három év szabadságvesztést kaphatnak, amennyiben rendőrkézre kerülnek, mivel ezek a cselekmények a társadalomra különösen veszélyesnek minősülnek. Az elkövetőknek azonban csak a 36 százaléka bukik le – mondta Csoma Áron, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának sajtószóvivője.

Hozzátette: a híveket legtöbbször azonban nem az anyagi kár, hanem az általuk szentnek tartott hely meggyalázása zavarja. Természetesen az összes olyan teher, ami a rongálásból keletkezik, az a gyülekezet tagjait terheli – fejtette ki.

Egy kőbányai és egy debreceni templomról a rézereszeket lopták el, a Komárom-Esztergom megyei Császáron a 18. századi barokk templom egyik festményét vitték el a betörők, akik az oltárt is megrongálták. Székesfehérvárról a szerb ortodox templom összes ikonját ellopták, a liturgiához használt 18. századi fémtárgyakkal együtt. A Bács-Kiskun megyei Hetényegyházán laptopot, DVD-lejátszót és pénzt zsákmányoltak a plébánia kifosztói, akik még az ostyás dobozt is feltépték. Betörtek a kerekegyházi, a kalocsai, a kunszállási és a kiskunfélegyházi parókiára is. Tavaly júliusban Miskolcon az avasi műemlék templomot rongálta meg egy férfi, ő most került előzetes letartóztatásba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!