A választás bizalmi szavazás lesz a kormányról

A Fidesz és a KDNP az európai parlamenti választási kampányban arra biztatja az embereket, hogy minél többen szavazzanak, és mondjanak véleményt a kormány munkájáról – hangsúlyozta Schmitt Pál, az ellenzéki pártszövetség listavezetője, aki szerint a választást egyfajta bizalmi szavazásnak is lehet tekinteni. A politikus arról is beszámolt, hogy a Fidesz-KDNP plakátjain a „szavazz”, és az „elég” felhívás szerepel

A Fidesz-KDNP listavezetője a különböző vitafelhívásokra válaszolva azt mondta: a kampány végén szívesen rendelkezésre áll. Mint mondta, a következő 30 napban a Fidesz vezetői és az EP-lista jelöltjei országjárásra indulnak, ő maga 50-55 településre látogat el országszerte, a kampány vége felé viszont készen áll a vitákra.   
    
Mint mondta, a két párt célja, hogy a választópolgárok átérezve a demokrácia kínálta lehetőséget minél többen menjenek el szavazni, voksaikkal mondják el véleményüket a kormány munkájáról, hiszen egyfajta bizalmi szavazásnak is lehet tekinteni az EP-választást.
    
Schmitt Pál szerint abból mindenféleképpen „elég volt”, hogy a magyar kormány szembe megy az európai tendenciákkal, amikor nem a növekedést és a munkahelyteremtést támogatja, hanem a megszorításokkal több százezer munkahelyet veszélyeztet. Szerinte elég abból is, hogy a kis- és középvállalkozóknak esélyük sincs uniós támogatáshoz jutni, és abból is elég volt, hogy a magyar gazdák csak a hátrányait érzik az uniós csatlakozásnak, mert a kormány több alkalommal a gazdák érdekei ellen foglalt állást, például a cukoripari reform, a zöldség- és gyümölcstermesztés támogatása és a tejkvóták megállapításának kérdésében.
    
A kormány nem az ország megújítását, hanem saját hatalmának átmentését tűzte ki célul – jelentette ki a politikus.
    
Schmitt Pál szólt arról is, hogy a kormány rendszeresen hamis adatokat továbbít az Európai Unió illetékesei felé az államháztartási és a költségvetési hiányról, illetve az államadósságról, ezért néhány hónappal ezelőtt az unió pénzügyi biztosához fordultak, hogy kérje a valós adatokat a magyar kormánytól.
    
Kérdésre válaszolva a fideszes politikus azt mondta: 2006-os 2007-es adatokra gondol elsősorban.
    
Schmitt Pál elmondta azt is, hogy a Fidesz-KDNP európai választási programját május 13-án mutatják be egy konferencián. Hozzátette, hogy a Fidesz és a KDNP rövid és takarékos kampányt fog folytatni, a kereskedelmi televíziókban nem adnak fel kampányhirdetést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!