A változás elindult

Amennyiben sikeres és erős nemzetpolitikát akarunk megvalósítani, ahhoz egy erős anyaországra van szükség – mondta Orbán Viktor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács budapesti ülésén. A Fidesz elnöke rámutatott, határainkon belül és kívül mindannyiunk érdeke, hogy lezárjuk a hazánkat legyengítő korszakot. Azt a ciklust, amely felszámolta a nemzetpolitikát, nem védi a Kárpát-medencei magyarok érdekeit, sőt nyíltan hátat fordít nekik és a közép-európai térség megerősítésének.

Az egész nemzet, a Kárpát-medencei magyarság, valamint az egész közép-európai térség közös érdeke, hogy mielőbb bekövetkezhessen a változás, és a mostani korszakon minél előbb túlléphessünk. Ennek egyik fontos állomása az európai parlamenti választás.

Elmondta, jó esély van Magyarország megerősödésére és a határon túli magyarok ügye ismét fontos kérdéssé válik. Egy olyan politikai korszak megnyitásában bízhatunk, amely szerint nincs határon belüli és kívüli magyar ügy és gazdaságpolitika, hanem egy nagy gazdasági térséggel számol.

A Fidesz elnöke felhívta a figyelmet továbbá, hogy a június 7-i szavazás ma elsőbbséget élvez minden más üggyel szemben. Az ugyanis, hogy miként szerepel hazánk az európai parlamenti választáson, jelentős mértékben meg fogja határozni a magyarok súlyát az európai politikai színtéren.

Tőkés László a tanács ülésének kezdetén mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az eddig alkalmazott „hagyományos módszerrel”, csak a nyilvános közvita szintjéig jutott el a határon túli magyar önrendelkezés ügye az EP-ben, a célként megjelölt „egységes európai kisebbségvédelmi rendszer kimunkálása” nem valósult meg. Ezért szükséges a magyar ügy markáns, egyedi módon való kezelése. „Ha van koszovói és tibeti ügy, akkor létezik magyar ügy is” – fogalmazott Tőkés László, hozzátéve: ha az anyaországban tízmillió magyart megillet az önrendelkezés joga, akkor a korlátozott önrendelkezés joga a határon túli magyarokat magától értetődően megilleti.

A június elején tartandó EP-választásokról szólva Tőkés László az összefogás fontosságát hangsúlyozta, utalva arra, hogy Romániában ezt jórészt sikerült elérni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács együttműködésével. "A totális egység helyett a plurális összefogásra van szükség" máshol is, és "erre törekszik a KMAT is" – közölte az EP-képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!